Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Tompa László: A szerződéses jobbágyság rendszerének regionális mintázatai. Hat vármegye gyakorlatának összehasonlítása
A SZERZŐDÉSES JOBBÁGYSÁG RENDSZERÉNEK REGIONÁLIS MINTÁZATAI miatt a kutató így óhatatlanul arra szorul, hogy a főhatalom központi kategóriáit használva gondolkodjon a 18. századi agrártársadalomról.2 2 Nagyjából kortárs szövegként érdemes megvizsgálni gróf Festetics János 1806-os értekezését, mely mintegy kivonata annak, ahogyan a magyarországi elit a jobbágyi kötelmekről gondolkodott: Festetics János: A parasztok viszonya földesurukhoz Magyarországon (1806). Ford. Rosta Gergely. S. a. r. Horváth Gergely Krisztián. Korall 2005. 19-20. szám 218-223. 3 Szabó István: A magyar parasztság története. Bp. 1940. 54-55. Vö. Varga János: Jobbágyrendszer a magyarországi feudalizmus kései századaiban, 1556-1767. Bp. 1969. 312-313. 4 Pálmány Béla: Az urbárium előtt kötött földesúri úrbéri szerződésekről és a paraszti közösségek kiváltságleveleiről. In: Rendi társadalom - polgári társadalom 2. Kutatás - módszertan. Konferencia, Gyula, 1987. augusztus 26-28. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula 1989. 288-291. Ezek a kategóriák legvilágosabban a Mária Terézia-féle, 1767—1774-es országos úrbérrendezés végrehajtása során kristályosodtak ki, és általános érvényűinek szánt) tipológiájuk csaknem egy évszázadra meghatározta a jobbágyi sorban élő népesség jogi és gazdasági lehetőségeit. A gyakran az egységesülő jobbágyság uniformizálásának nyomatékos lépéseként értékelt3 úrbérrendezés, mindenekelőtt az abszolutikus elven működő központi hatalom fő szükségleteitől, az adómennyiség meghatározásának, illetve biztosításának igényétől hajtva, a jobbágyi népességet két fő szempontot figyelembe véve osztotta fel: — A sokat emlegetett kilenc úrbéri kérdőpont első három kérdése az egyes falvak lakosságának adózási, illetve szolgáltatási formáit tudakolta. Az úrbéres népesség a 18. század első felében a földesúri terhek teljesítésének túlnyomórészt három generális formáját ismerte: az urbáriumot, a jobbágyszerződést (contractust) és a régi szokást (usust) — ezek alapján tehát elkülöníthetünk urbariumos, contractualista és ususos jobbágyokat. A három fő csoporthoz egy jóval csekélyebb számban jelentkező negyedik is társul: a privilégiumos közösségek, melyek valamilyen korábbi szolgálatért vagy megváltásért kiváltságok helyzetbe kerültek.4 — A kilencedik pontban a lakosoknak arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy magukat örökös vagy szabadmenetelű jobbágyoknak tartják-e; és csoportok, amelyek valamilyen úton-módon úrbéres szolgáltatással (az állami adón felül számolt, földesuraság által követelt járandósággal) tartoztak valakinek, és mégsem voltak jobbágyok. Ez a 18. századi társadalom széles rétegeit jelentette, nem utolsósorban a „taksás” vagy „taxás” nemeseket, akik időnként akár nagy tömegben is képviseltethették magukat egy-egy közösségen belül. Ilyen falu volt például a somogyi Kőröshegy, Széchenyi Zsigmond gróf birtoka, ahol a telkes jobbágyokon felül a település teljes lakossága „nobilisekből” állt; ugyanebben a vármegyében Bükkösd falvában a szabadköltözésűek nagy részét „nobilis” névvel jelölték. Batthyány Károly herceg hatvani birtokán a teljes lakosság zsellérestül nemesnek vallotta magát. Kéthelyen, báró Hunyady János egyik falvában is igen sok volt az úrbéres praestálók között a bocskoros nemes. Bár ezek a viszonylag szerény körülmények között élő nemesemberek lényegileg a jobbágyokéhoz hasonló gazdálkodási formát folytattak, szavazati joguk és a nobili tasba tartozásuk miatt társadalmi helyzetük mégis jelentősen eltért az esetleg náluk gazdagabb szomszédaikétól. A kérdéshez lásd Dominkovits Péter: Marginális helyzetben - jobbágytelken ülő nemesek Győr megyében a XIX. század első felében. Arrabona — Múzeumi közlemények 34. (1995) 159-197.; Kosa László: „Hét szilvafa árnyékában”. Bp. 2001. Lásd még HudiJózsef: A dunántúli nemesi községek statútumai aXVILXIX. századból. Veszprém 1999. 264
