Századok – 2021
2021 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fazekas Csaba (szerk.): Válogatás Prohászka Ottokár közszerepléseiből, 1919–1927 (Cikkek, interjúk, beszédek) (Csibi Norbert)
TÖRTÉNETI IRODALOM tekintettel érthető, amennyiben az olvasó ismeri a kontextust. Az életmű egysége, a gondolati folytonosság és - a krízishelyzetek által kiváltott - megszakítottság, a hangsúlyok áthelyeződésének érzékeltetése azonban fölvetheti, a bemutatott korszakban kifejtett gondolatok előzményeire is tekintettel, egy rövid Prohászka-életrajz szerepeltetésének hasznát a kötet elején. Abban lehetne ugyanis reflektálni a kortárs egyháziak gondolatvilágával való kapcsolódási pontokra és különbözőségekre, az 1918—1919-es összeomlás következményeire és korabeli recepciójára. A kötetben közölt szövegek „helyiértékének” megállapításában nagy segítséget jelenthetett volna egy ilyen, az összetett személyiségű „közszereplő” teljesebb képét biztosító áttekintés. A kötetet indító első dokumentum Prohászkának a Keresztény Szociális és Gazdasági Párt székesfehérvári szervezete megalakulásakor megfogalmazott, 1919. szeptemberi gondolatait foglalja össze, melyben az egy hónappal korábban véget ért Tanácsköztársaság eseményeire is reflektált. A háború végi összeomlás és a proletárdiktatúra okainak keresése kapcsán a következő évek megnyilatkozásaiban is gyakran ismétlődő gondolata az idegen, elsősorban zsidó szellemiség térnyerésének kiemelése, melyet Prohászka a keresztények ellankadásásával párhuzamban értelmez. Ahogyan már a korábbi időszakban is, Prohászka célja a mozgósítás, a keresztény-nemzeti ébredés útjának kijelölése volt ezekkel a szövegekkel. A kortárs diskurzust meghatározó alapnarratívákhoz hasonlóan a századforduló viszonyait hanyatlástörténetként értékelte, melynek hátterében az „idegen elemek aknamunkáját” látta. A beszéd tartalma nem igényel különösebb kommentárt, megjegyzés (a fent jelzett hiányérzet miatt) a forráskiadvány szelekciós elveihez kívánkozik: ebből az időszakból ugyanis könynyen található olyan Prohászka-szöveg is, mely a megbékélés, a társadalmi béke megteremtésének szándékával íródott. Elég csak a püspök által 1919. augusztus közepén megfogalmazott körlevélre gondolni, melynek elveit a püspöki kar is magáévá tette. Bár kétségtelen, hogy a politikus közszereplő működési terepének meghatározása - különösen az egyházi funkcióval is rendelkezők esetében - képlékeny, és így egyes szférák forrásainak (például a püspöki körleveleknek) a figyelembevétele is fölvethet kérdéseket. A közölt szöveg azonban — ahogy a kötet egésze is - az összképet mindenképpen árnyalja. A püspök zsidókérdésben tett megnyilatkozásai ismertek a korszakkal foglalkozó kutatók körében. A kérdésről a kötet megjelenését követően kisebb vita is kibontakozott az Egyháztörténeti Szemle (2020/1.) hasábjain, ezért röviden erre is reflektálunk. A numerus clausus felvetése 1918- ban egyenesen Prohászkától származott, és a püspök ezzel kapcsolatos álláspontja később sem változott, melyet a kötetben szerepeltetett számos szöveg, interjú is igazol (például a 77. és 97. dokumentum). Az antiszemita beszédmód széles körben jellemezte a Horthy-korszak egyházi társadalmát (is) a nagy korkérdésekre, krízishelyzetekre adott magyarázatok fontos elemeként. Ehhez az érvkészlethez a muníciót, a visszatérően használt nyelvi paneleket sokszor a meghatározó egyházi közszereplők, így például Prohászka Ottokár és Bangha Béla megnyilatkozásai kínálhatták. De az alulnézeti perspektívát bemutató forrásokból, így a plébániai historia domusokból arra is hozható jócskán példa, hogy az országosan ismert véleményformálók - önmagukban is erős, az összeesküvés-elméletektől sem távol álló - megfogalmazásai már a tompítás, az alsópapság körében tapasztalható feszültségek mérséklésének szándékával születhettek. Míg az említett Bangha Béla elsősorban az ideológiai harcban igyekezett mozgósítani, Prohászka Ottokár megnyilatkozásai alapvetően ekkor is megmaradtak a „szociális kérdés” problémáinak tárgyalásánál. A zsidóságot elmarasztaló állásfoglalásai elsősorban az 1890-es években és az 1918-1921 közötti időszakban voltak igazán élesek, a kettő között ezek mérséklődése volt érzékelhető. Ezekben az időszakokban - a krízishelyzetekben szerzett benyomásoktól felerősítve - a magyar társadalom számos bajáért, a társadalmi feszültségekért a „zsidó üzleti szellemet” tette felelőssé. Ez később sem szűnt meg, de - a konszolidációs évekkel párhuzamosan - valamivel hátrébb szorult, és jobban előtérbe került a társadalmi problémák okainak keresése (válások és öngyilkosságok magas 902
