Századok – 2021
2021 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Fazekas Csaba (szerk.): Válogatás Prohászka Ottokár közszerepléseiből, 1919–1927 (Cikkek, interjúk, beszédek) (Csibi Norbert)
TÖRTÉNETI IRODALOM hályt, és leginkább a nemzeti pánikhangulatra adott bolsevik válasz katonai ígérete - katonai szövetség Szovjet-Oroszországgal - biztosította a bolsevik átmenet békés vagy legalábbis passzív fogadtatását az 1919. március 21-ét követő napokban. Kun Béláék 133 napos kísérletének bukása valójában szintén egy katonai bukás volt. Ahogy az egyik főszereplő, a szocdem Kunfi Zsigmond fogalmazott tíz évvel később, „a magyar proletárdiktatúra [...] a háborúból született és a háború következtében bukott meg”. A szocdem Kunfi végig a kommunista Kun ellenlábasa volt, s a politikai ellentétek visszatükröződnek a hadügyi népbiztosság iratanyagából is. Révész izgalmas elemzések során mutatja be az egymással rivalizáló kommunista és szocdem elképzeléseket a Vörös Hadsereg szervezése körül, és analízise megerősíti azt a Kádár-korszakban jórészt háttérben maradt politikatörténeti jelenséget, hogy jóval többször és jóval erősebben érvényesült a szociáldemokraták elképzelése a proletárdiktatúra kulcsfontosságú döntéseiben, mint azt feltételeznénk. Az első magyar kommunizmus nem volt monolit hatalmi diktatúra, s az április közepi román támadás hatására lendületet kapó „vörös” hadseregszervezésnek a kötetben részletesen tárgyalt módszerei ezt szemléletesen támasztják alá. A Vörös Hadsereg ugyan sohasem lett jellegében és többségében munkáshadsereg, de a korporativ jegyeket mutató szakszervezeti proletárállam eredményesen fegyverezte fel a fővárosi nagyüzemek munkásságát. Révész szerint a mozgósítás sikereire a szakszervezeti bürokrácia hatékonyságában, nem pedig a Vörös Hadseregben szolgáló tisztikar nemzeti érzelmeiben vagy a kommunista historiográfia által előtérbe állított internacionalista forradalmi lelkesedésében kell keresni a magyarázatot. Fontos új szempontokat hoz a könyv azáltal is, hogy a „menekültek” szerepét is méltó helyére állítja a Vörös Hadseregben - ha valamiben, hát a sokjelentésű menekültkérdésben megfoghatjuk a Révész Tamást is foglalkoztató Trianon 100 kutatócsoport publikációinak társadalomtörténeti vezérfonalát. Azokról a főként paraszti sorból kikerülő felvidéki vagy tiszántúli katonákról van szó, akik jórészt veteránok voltak, szülőföldjük visszaszerzéséért harcoltak a Vörös Hadseregben, s legelső motivációjuk saját családjuk, otthonuk, megélhetésük megvédése/visszaszerzése volt. Révész Tamás kötete új, ígéretes távlatokat nyit a „háború utáni háború” korszakának megélénkülő regionális vizsgálatában is. A rivális koncepciók — vagy éppen koncepciókként artikulált antagonizmusok — kritikai szembesítése során megérdemelt figyelem esik az egyén és esemény találkozásainak, ütközéseinek esetlegességeire, még ha ennek az is az ára, hogy a hadműveletek elemzése, a hadtörténelem valamikori klasszikus fókusza tényleges jelentőségénél kevesebb figyelmet kap a munkában. Hatos Pál VÁLOGATÁS PROHÁSZKA OTTOKÁR KÖZSZEREPLÉSEIBŐL, 1919-1927 (Cikkek, interjúk, beszédek) Szerk. Fazekas Csaba Bíbor, Miskolc 2019. 415 oldal Prohászka Ottokár a 20. századi magyar katolicizmus kiemelkedő, hatásában is rendkívüli személyisége. A keresztényszocialista eszmét a hazai viszonyokra adaptáló egyházfit 1914 előtt elsősorban a vallási és egyházi megújulás, a katolikus társadalomszervezés, a katolikus sajtó és a „szociális kérdés” problémái foglalkoztatták, de aktívan részt vett az egyházpolitikai törvények vitáiban és a Katolikus SZÁZADOK 155. (2021) 4. SZÁM 900
