Századok – 2021
2021 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Klaus Lohrmann: Die Babenberger und ihre Nachbarn (Csermelyi József)
TÖRTÉNETI IRODALOM tás- és hadtörténeti megállapításokat is tesz. A szomszédsági kapcsolatok közül legbővebben talán a magyar kapcsolatokat elemzi, ám nagy teret szentel a cseh, a bajor és a stájer szálnak is, kitérve a korabeli karintiai és krajnai viszonyokra, mivel idővel ezek a területek szomszédságba kerültek a Babenbergekkel. (Nem beszélve a Pitteni Grófsággal való viszonyról, amely a 11-12. században a grófi család uralma alatt önállóan fejlődött Ausztria és Stájerország között, és Babenberg-uralom alá kerülése után a középkor végéig megőrizte nagyobb szomszédjaitól való elkülönültebb jellegét.) A szerző elmélyült forrás ismereten alapuló kritikai elemzései különösen all. század és 12. század első felét illetően értékesek. A Babenbergek utolsó száz évére vonatkozóan azonban mintha kissé felületesebbé válna a munka: míg a megelőző két évszázadot nagyjából 250 oldalon tárgyalja, a következő száz évre csupán 50 oldalt szán a szerző. Elismeréssel kell adózni a kiadványtervezési és a szerkesztői munkának: a kötet igényes, szép borítót kapott, sajtóhiba és egyéb tördelési probléma pedig csak elvétve jellemzi. Ez különösen annak fényében szép teljesítmény, hogy az osztrák szakirodalom a mai napig hadilábon áll a magyar nevekben szereplő ékezetes, valamint cs, sz és zs betűkkel. Ezen a téren ez a munka kifejezetten jól teljesít, bár a tökéletességet nem tudta elérni. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a kötet a benne szereplő sok személynév és földrajzi név ellenére nem tartalmaz egyetlen családfát, uralkodólistát, kronológiai segédletet vagy térképet sem, de ami még ennél is fájóbb, hogy névmutatót sem készítettek hozzá, pedig már csak az ára alapján is (a nyomtatott példányé 50 euró) ez jogos igényként merülhet fel az olvasóban. A könyv megjelenését a kiadó eredetileg 2018 őszére ígérte, a tényleges megjelenéshez képest egy évvel korábbra, a szükséges idő tehát elvileg rendelkezésre állt. Mindenképpen üdvözlendő, hogy a szerző nem elégedett meg a fellelhető német szakirodalom és a forrásszövegek vizsgálatával, hanem magyar és cseh szerzők műveit is felhasználta. Ehhez néhány megjegyzést feltétlenül hozzáfűznék. Először is a cseh és magyar szerzők művei - leszámítva Kristó Gyulának all. századi hercegségről írt monográfiáját és az Erdélyi László által szerkesztett pannonhalmi főapátságtörténetet - mind német nyelvűek. Ez természetesen önmagában nem értékelhető negatívumként, hiszen szerzőnk számos alkalommal lehetett abban a kényelmes helyzetben, hogy anyanyelvén olvashatta a külföldi szerzők munkáit. Sajnos arról nincs tudomásom, hogy a cseh történetírás legújabb eredményei tükröződnek-e a felhasznált német nyelvű művekben, az irodalomjegyzék alapján Lohrmann a friss szakirodalomból válogatott. A magyar szerzők műveit vizsgálva azonban hiányérzetem van: azok közül csupán egyetlen egy, Varga Gábor könyve íródott 2000 után. A magyar szakirodalom nagy részét Györfíy György, Kristó Gyula, Kubinyi András, illetve a régebbi közül Hóman Bálint munkái teszik ki, akik kétségtelenül a magyar középkor legelismertebb kutatói között vannak, de az Árpád-kor kutatása a hivatkozott publikációk megjelenése óta is számos új eredménnyel szolgált. Jó néhány tárgyi tévedéstől menekült volna meg a szerző, ha figyelme kiterjed Bagi Dániel munkásságára. Akkor ugyanis nem írta volna le, hogy III. Henrik és Bretiszláv cseh fejedelem 1042-ben a dukátusba törtek be, valamint pontosabb képet kaphatott volna Kálmán király és Álmos herceg konfliktusáról is. Szűcs Jenő munkáinak hiányára már utaltunk. Az 1118. évi osztrák betörés során elfoglalt Av?wmnak nevezett várat Lohrmann Kismartonnal azonosítja (ezt mellesleg a magyar historiográfiában Pauler Gyula Árpád-kori magyar történeti alapműve és Kristó Gyula Árpád-kori hadtörténete is támogatja), más magyar szerzők (Dénes József, Kiss Gábor, Zágorhidi Czigány Balázs) viszont Vasvár mellett érveltek. A kurrens magyar szakirodalom ismeretében a szerző vagy nem írt volna úgy Szent István felövezésének történetéről, mintha az hiteles lett volna, vagy legalább kritikai megjegyzést fűzött volna hozzá. A Harcias Frigyesről szóló fejezetek eseménytörténeti részeit a téma iránt érdeklődőknek érdemes összevetniük Rudolf Veronikának a Harcias Frigyes-korabeli cseh-magyar-osztrák kapcsolatokról szóló tanulmányával (Fons 2018/1.), amelyben jóval részletesebben és követhetőbben kapunk 661
