Századok – 2021
2021 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Michael Jürgen Schatzl: Der Griff nach der Zeit. Perioden, Charakteristika, Motive und Interessen österreichischer Arbeitszeitpolitik 1945-2018 (Valuch Tibor)
TÖRTÉNETI IRODALOM szakirodalmi megközelítéseket és értelmezéseket is bemutatja. Ugyancsak kitér a társadalmi időfelhasználás változásaira, a kötött idő és a szabadon felhasználható idő arányainak a módosulásaira, valamint a munkaidő kihasználtságának a kérdéseire. Részletesen foglalkozik a munkaidő jogi meghatározásának problémáival, továbbá az időstruktúra differenciálódásával a jelenkori osztrák társadalomban, illetve az ezekkel kapcsolatos történeti-szociológiai értelmezésekkel is. Ezt követően Schatzl a második világháborút követő évtizedek gazdaságpolitikájának céljairól, jellemzőiről, a pénzügypolitika sajátosságairól, az állami ipar és a magánszektor működésének jellemzőiről, továbbá az általa részletesen vizsgált négy szakasz gazdasági fejlődéséről, ezek sajátosságairól nyújt igen informatív áttekintést. Ez az alapos gazdaságtörténeti összefoglalás nagymértékben segíti a munkaidőpolitika egyes korszakaival foglalkozó négy fejezet megértését is. A könyv legnagyobb szerkezeti egységét az egyes periódusok elemzését tartalmazó négy fejezet alkotja. Ezek közül az elsőben a második világháború előtti történelmi előzmények felidézésével indítva azt vizsgálta a szerző, hogy az 1945 és 1959 közötti időszakban miként konszolidálódott a munkaidő, hogyan szabályozták újra a munkavégzés rendjét. Ugyancsak részletesen elemzi, milyen viták folytak a hatékonyságról, az újjáépítéshez szükséges ráfordításokról, a munkaidő mérsékléséről, az ezzel kapcsolatos, különböző politikai álláspontokról, továbbá a jóléti szolgáltatások lassú kitérjesztéséről. Ez utóbbinak fontos része volt a heti munkaidő 48-ról 45 órára történő csökkentése és az általános, kollektív szerződés 1959. februári elfogadása és bevezetése is. Az 1960-as évek jelentette a második szakaszt. Ezt a szerző a munka világával, a szociális kérdésekkel, a szociálpolitikával kapcsolatos viták átpolitizálódásaként jellemzi. Vagyis egy olyan korszakként, amikor mindezek a kérdések a napi politika és a választási küzdelmek részévé is váltak a két nagy párt, az SPÖ (Sozialistische Partei Österreichs) és az ÖVP (Österreichische Volkspartei), a szociáldemokraták és a néppárt között. S ugyancsak ez volt az a periódus, amelynek a végére felmerült, miként lehetne bevezetni a negyvenórás, ötnapos munkahetet. Erre végül csak az 1970-es évek elejétől az 1980-as évek végéig tartó, harmadik periódusban került sor, 1975. január 1-jétől. Ennek az „osztrák gazdasági csodát” kiterjesztő korszaknak az egyik jellegzetessége a szociális partnerség rendszerének kialakítása és sikeres működtetése, az általános szociális biztonság erősítése, a munkavállalói jogok kitérjesztése, a szakszervezetek szerepének erősödése, valamint a heti munkaidő további csökkentéséről szóló viták állandósulása volt. Ez utóbbiak középpontjában a termelés hatékonysága, a poszt-indusztrializációs kihívásokhoz történő alkalmazkodás és a jóléti ellátások fenntarthatósága állt. Az 1990-es évek elején kezdődött negyedik (bő két és félévtizedes) periódust leginkább a szakszervezetek, a munkaadók és a különböző politikai erők között folyó viták jellemezték a munkaidő hosszáról, a munkavállalók szociális jogairól, a nyugdíj reformokról és a rugalmas munkaidő alkalmazásának a lehetőségeiről, valamint a munkatörvénykönyv többszöri módosításáról. Nyilvánvaló, hogy az ismertetés keretei között lehetetlen a könyvben tárgyalt valamennyi izgalmas részletre kitérni. Az azonban jól látható, hogy a második világháború utáni Ausztria egyik legfontosabb munkaügyi kérdésében, vagyis a munkaidő szerteágazó problémakörében a gazdaság különböző aktorai között - ha olykor heves küzdelmek árán is - sikerült megtalálni azt a szükséges és termékeny kompromisszumot, ami nélkülözhetetlen volt a tárgyalt időszak osztrák gazdasági fejlődéséhez. E partnerség teremtette meg a szociális biztonságnak azt a szintjét, amely jelentős mértékben hozzájárult a korszakra jellemző társadalmi stabilitás fenntartásához is. A magyar olvasó szempontjából mindez - többek között - azért is érdekes, mert jól mutatja, miként lehetséges az elvek fenntartása mellett a politikai, gazdasági és társadalmi élet különböző, egymással ellentétes oldalon álló szereplőinek együttműködése abban, hogy a közösség javát szolgáló megoldásokat találjanak az aktuális problémákra. S azt is megmutatja, 452
