Századok – 2021
2021 / 2. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Kádas István: A megye emberei. A szolgabírói hivatal és viselői Északkelet-Magyarországon (1329-1545) (Szaszkó Elek)
TÖRTÉNETI IRODALOM Kadas István A MEGYE EMBEREI A szolgabírói hivatal és viselői Eszakkelet-Magyarországon (1329-1545) (Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések) BTK Történettudományi Intézet, Bp. 2020. 349 oldal A középkori nemesi vármegye, a megyei hatóság összetétele, működése és szereplői iránt a 2000-es évek elején élénkült meg ismét a tudományos érdeklődés. A magyar medievisztika számos mértékadó képviselője (például Csukovits Enikő, Horváth Richárd, W. Kovács András, Neumann Tibor, Piti Ferenc, C. Tóth Norbert, Tringli István, Zsoldos Attila) foglalkozott ezzel a kérdéssel, aminek eredményeként tanulmányok, forráskiadványok, valamint monografikus feldolgozások sora született meg egy-egy részterületet (így a szolgabírói hivatal eredete, a sedriahelyek, a járások, a választott esküdtek stb.) vagy épp egy-egy megye működésének az egészét vizsgálva (például Pest és Szabolcs vagy az erdélyi megyék). A felsorolt szerzők érdemben egészítették ki a Holub József, Gábor Gyula, Istványi Géza, majd Szakály Ferenc, illetve Engel Pál nevével fémjelzett korábbi kutatási eredményeket. Ebbe a sorba illeszkedik a legfiatalabb középkorász-nemzedék képviselőjének, Kádas Istvánnak az itt bemutatásra kerülő, kiemelkedően magas színvonalú monografikus szintézise is. A kötet célkitűzése, hogy a nemesi vármegye egyik legfontosabb hivatalának számító szolgabírói tisztség északkelet-magyarországi, elsősorban Sáros és Abaúj megyei viselőinek vizsgálatával „meghatározza a szolgabírák társadalmi helyzetét, annak jellegzetességeit, valamint feltárja kapcsolati hálójukat, elhelyezve ezt a hivatali réteget a megyei nemességen belül és azon túl”. (9.) A társadalomtörténetei szempontok bevonása egyrészt azért indokolt, mert a megyei hatóságok működését és szereplőit vizsgáló eddigi munkák csak egy-egy résztéma erejéig, érintőlegesen foglalkoztak a szolgabírák társadalmi hátterével, lokális kapcsolatrendszerével vagy épp a hivatal presztízsével. Másrészt az új megközelítésből adódó következtetések egyúttal értékes adalékul szolgálnak a megyei hatóságok eddig megismert működési gyakorlatához is. Éppen ezért, a fenti célkitűzésnek alárendelve, illetve a lehető legteljesebb kép megrajzolása érdekében, a kötetben egyaránt fontos szerepet kapnak az intézménytörténeti megfigyelések, valamint a társadalomtörténeti elemzés alapjául szolgáló családtörténeti rekonstrukciók is (leszármazási és rokonsági kapcsolatok, házasságok). Az Előszót és a Bevezetést követően a munka öt fő fejezetre tagolódik. Az első kettőben - I A szolgabírói hivatal Eszakkelet-Magyarországon, illetve II Megyei tisztségek, megyei feladatok, megyei emberek — Sáros, valamint a környező megyék intézménytörténetéről és az összehasonlító elemzések eredményeiről kaphat képet az olvasó. Habár a középkori megyei hatóságok tevékenységéről ma már sok szempontból kimerítően tájékozódhatunk, Kádas Istvánnak a téma eddig kevésbé vagy egyáltalán nem kutatott területeire is kiterjedő megfigyelései újabb érdemi eredményekkel gyarapítják a nemesi vármegye működésére vonatkozó ismereteinket. Példaként a szolgabíró-választásra, a szolgabírói pecsétekre, a szolgabírák fizetségére, az úgynevezett ispáni emberekre, az országgyűlésekre, valamint a városokhoz delegált követekre, illetve a megyék Jagelló-kori feladatkörének bővüléséhez kapcsolható tisztségekre (a megyei kapitányra és a megyei adószedőre, illetve pénztárosra) vonatkozó alfejezetek hozhatók fel, de a szakirodalomban már korábban érintett kérdésekre reflektálva is több kiegészítést olvashatunk a kötetben. A szerző az elemzés fő tárgyát képező Sáros megyei jellegzetességeket nemcsak regionálisan, hanem országos szinten - főként a Felső-Tisza vidéki, a dunántúli, az erdélyi és esetenként a temesközi megyékre vonatkozó adatokkal - is összeveti, az északkeleti megyék működése során alkalmazott gyakorlatokat szélesebb kontextusban is vizsgálja. így e 437 SZÁZADOK 155. (2021) 2. SZÁM
