Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Szulovszky János: A magyarországi városok életvilága a foglalkozások tükrében 1892-ben
A MAGYARORSZÁGI VÁROSOK ÉLETVILÁGA A FOGLALKOZÁSOK TÜKRÉBEN 1892-BEN Telj es értékű regionális centrumok A városhierarchia főváros utáni legmagasabb szintjét 1892-ben Debrecen, Kolozsvár, Pozsony és Szeged jelentette. E körben is tetten érhető az a jelenség, hogy az alatta lévő hierarchiaszint viszonyaihoz képest hanyatlik néhány foglalkozás gyakorisága. Jelen esetben ezt lehet látni például a szürszabók és gubások, a harangöntök, a hímzőminta előnyomok, az ipari szeszfőzdék és a fehérnemű varrási vállalatok esetében. A mérleg másik oldalán azonban sokkal több van. Mind a négy város életvilágához hozzátartozott a szappangyár és/vagy raktár, lókereskedő, sírkő raktár, zsákraktár és 'kölcsönző, mészkereskedő és a bizományos, közelebbi meghatározás nélkül. A négy városból háromban működött cukorkagyár, cukorkakészítő és kereskedő, bútorgyár, dohánygyár, kötszövő gyár, pezsgőgyár, vasgyár, pipagyártó és raktár, gépész, ruhatisztító, sajtkészítő, sapkakészítő és szerkovács, jelen volt továbbá a baromfikereskedő, az élelmiszer-, a gyapjú-, a hal-, a kalap-, a mag-, a szén, a zsír- és zsiradékkereskedő, valamint a regáleb ér lő. Pozsony messze kimagaslott 161 különböző iparával — vele szemben Debrecenben 121, Kolozsvárott 122, Szegeden pedig 134 fajta mesterség művelője élt. Az átlag: 134,5. A kereskedések sokféleségének rangsorában Szeged állt az élen (63), alig lemaradva (62) Pozsony követte, majd Debrecen (58), s végül 48 féle üzlettel Kolozsvár zárta a sort. Az átlag: 58. Összességében elmondható, hogy bár alapjában véve megfigyelhető az a tendencia, miszerint a magasabb hierarchiaszinteken rendszerint többféle ipart és kereskedést lehetett igénybe venni, ez azonban nem érvényesült mechanikusan, egyes foglalkozások esetében voltak törések, hiátusok, illetve nagytáji különbségek. Nagyobb mértékű megbicsaklás, több mutató esetében is számottevő visszaesés a részleges megyeszékhely-szintű városoknál érhető tetten (vö. 3. melléklet). Ebben nyilvánvalóan közrejátszhatott az a körülmény, hogy itt megtört az a trend, hogy a magasabb szinteken többnyire nagyobb a városok lélekszáma. A szint településeinek átlagos népessége az alatta lévő szintnek, azaz a teljes értékű középvárosokénak ugyanis csupán a kétharmadát teszi ki. Figyelemre méltó továbbá, hogy az alföldi városok („óriásfalvak”) népességtömege folytán a többi nagytáj településeinek átlagos népessége — néhány esetet leszámítva — rendre alulmaradt az adott hierarchiaszint átlagos népességéhez viszonyítva. Ennek alapján olybá tűnik, az országos adatokhoz képest a különböző iparágak és kereskedések jelenlétének viszonylag jó alföldi átlaga az ottani népességkoncentrációnak köszönhető. Ezzel együtt a többi nagytájhoz viszonyítva az Alföld az iparok kapcsán csupán a részleges regionális centrumok szintjén utasítja maga mögé a többit, a 330
