Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Szulovszky János: A magyarországi városok életvilága a foglalkozások tükrében 1892-ben
A MAGYARORSZÁGI VÁROSOK ÉLETVILÁGA A FOGLALKOZÁSOK TÜKRÉBEN 1892-BEN Teljes értékű középvárosok E szinttől kezd országos viszonylatban hozzátartozni a városi életvilághoz az építőmester és építési vállalkozó, a kárpitos és díszítő, a cukrász, a kötélgyártó, a tímár, a rézműves, az aranyműves, valamint a mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő, a nyerges és a fazekas - az utóbbi három a Felföldön viszonylag szolidabb jelenléttel. Bár a többi nagytájhoz képest Erdélyben viszonylag szerényebb mértékben, a teljes értékű középvárosoknak alapvetően szerves részeivé váltak a könyv-, termény-, gabona-, liszt- és üvegkereskedések. A divatáru-kereskedések elterjedtsége viszont a Dunántúlon volt visszafogottabb, míg a bőrkereskedések mindegyik régióban jó mutatókkal rendelkeztek, különösen a Felföldön, amelynek mindegyik városában megtalálható volt. Átlagosan 63,8 ipar (módusz: 60) volt jelen e szint városaiban, a minimumot (36) Alsókubin, a maximumot a bajai 100 féle iparág kínálata jelentette (szórás: 13,8). A kereskedések átlaga 24,2 (módusz: 20), a legszerényebb mértékű ellátottság e téren is Alsókubinban volt (10), a legtöbb (41) féle kereskedést Békéscsabán lehetett igénybe venni. A kereskedések szórása országos viszonylatban: 7,5. Felföld és Erdély mutatói a gazdaság mindkét ágában gyengébbek voltak. Miközben a fésűs mesterség a felföldi városok mintegy egyharmadán, a fazekas pedig a mintegy 57%-án volt megtalálható, addig a többi nagytájon reprezentatív, 85-89%-os, sőt a Dunántúlon teljes körű jelenléttel bírt. Figyelemre méltóan kimagaslott mind az újabb technológiát alkalmazó fényképész, illetve szikvízgyártó szakma, mind pedig tradicionálisnak számító szitás, szűr szabó és esztergályos mesterség az Alföldön és a Dunántúlon. Az utóbbi nagytáj, valamint Erdély e szinthez tartozó valamennyi városában működött szappanos és gyertyamártó műhely. A Pannon táj továbbra is reliktum területe volt a nagy múltú takács iparnak: a térség minden városában dolgoztak szövőszékeiken, miközben a másik három nagytájon csak mintegy kétharmadnyi volt a jelenlétük aránya. A kereskedések terén regionális sajátosságot a borkereskedők valamennyi dunántúli városban való jelenléte, valamint Dunántúl, Erdély és Felföld e hierarchia-szinthez tartozó települései több mint háromnegyednyi részének dohány- és szív art őzsdékVA való ellátottsága jelentette. Részleges megyeszékhely-szintű városok A mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő mesterség megerősítette a pozícióit: az Alföldön, Dunántúlon és a Felföldön is 100%-os a jelenléte, s Erdély e szinthez tartozó hat városa közül négyben megtalálható volt. Gyakorlatilag ugyanezeket az 326
