Századok – 2021
2021 / 2. szám - VIDÉKI TÁRSADALOM ÉS PERCEPCIÓI A 18-20. SZÁZADBAN - Demeter Gábor - Szilágyi Adrienn - Túri Zoltán: Földminőség, nemesi érdekérvényesítés, jövedelmezőség a Tiszántúl déli részén a 18-19. században
FÖLDMINŐSÉG, NEMESI ÉRDEKÉRVÉNYESÍTÉS, JÖVEDELMEZŐSÉG A TISZÁNTÚL DÉLI RÉSZÉN Jelentős különbség látszik talajtípusonként az egy birtokra jutó jövedelmet illetően is, mely inkább a talajokon mért átlagos birtokméretben tapasztalható különbségek következménye, nem pedig a talajonkénti eltérő hozam eredménye. Ugyanis a löszön mért átlagos birtokméret a százszorosa, a szikesen mért érték a tízszerese volt a teljes területre számolt átlagos birtoknagyságnak (7. táblázat). Másképpen megfogalmazva, 1865-ben a jobb minőségű földeken, a löszön, szikes-löszös talajon továbbra is nagybirtokok helyezkedtek el, melyek a földhasználat-váltás következtében egy kataszteri holdra eső jövedelmüket tekintve is kiugrottak, azaz a nagy jövedelmet nem csak nagy méretüknek köszönhették (vö. 9. táblázat). Ez a területhasználat-váltás a többi területen - főleg a közepes birtokméretet mutató, rossz fajlagos hozamú, de összességében elég nagy (és nagy szórást is mutató) jövedelmű szikeseken - még nem következett be, részint a szabályozás befejezetlensége miatt. Ez utóbbiaknál tehát a gyakori áradások, belvizek miatt a szántó kiterjedését ekkoriban nem lehetett fokozni a természeti korlátok ellenében az akkori agrotechnikai színvonalon. A táblázat tehát azt bizonyítja, hogy az abszolutizmus korának a végén a legjobb földeken nagybirtokok helyezkedtek el, és a legjobb földek egy holdra jutó jövedelme volt a legmagasabb, ezért az azokat birtokló nagybirtokosok részéről földjeik tudatos és szisztematikus alábecsültetéséről nem beszélhetünk a földrendezés során. Kérdés, hogy ez változott-e a későbbiekben, illetve mennyivel árnyaltabb helyzet rajzolódik ki, ha a vizsgálódás során az egyes talajtípusokon belül külön vesszük a kis- és nagybirtokokat. Az egy holdra jutó tiszta földjövedelem üzemformák szerint is nagy különbségeket takart — még azonos talajtípus esetén is. A löszön például a nagybirtoknak volt jobb az egy holdra jutó kihozatala, míg a rosszabb szikeseken, folyami ártereken a kisbirtoké volt magasabb (8. táblázat) annak ellenére is, hogy az adatok az állattartás jövedelmét nem tartalmazzák. A kevert, szikes-löszös területen a különbség nem mutatkozott lényegesnek, sőt a „vegyes”, bizonytalan üzemformájú községekben volt a legmagasabb az érték. A három településtípuson tehát három eltérő birtokstruktúra bizonyult termelékenyebbnek — legalábbis a nettó földjövedelem alapján vizsgálva a kérdést. Összességében, ha a kisbirtok és nagybirtok termelékenységének különbségeiből kiiktatjuk - a területhasználatra is kiható - talajtani jellegzetességeket, a nagybirtok dominálta településeken akkor is nagyobb az egy holdra jutó kihozatal, mint a kisbirtok dominálta településeken (ez utóbbin az átlag megegyezik a vegyes, eldönthetetlen besorolású településeken mérttel) (9. táblázat). Ezek az eredmények tehát a nagybirtok termelékenysége javára billentik az eredményeket, szemben az ormánsági és hegyháti vizsgálataink 300
