Századok – 2021
2021 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Katrin Keller – Martin Scheutz (Hrsg.): Die Habsburgermonarchie und der Dreißigjährige Krieg (Kenyeres István)
TÖRTÉNETI IRODALOM dalom történetében, ugyanakkor nem csupán a felületes szemlélő számára tűnik úgy, hogy az évforduló németországi „belügyként” jelent meg a közvélemény előtt. Ennek nyilvánvalóan számos oka van, és egyaránt magyarázható a német történeti közgondolkodással, a ma is élő katolikus-protestáns megosztottsággal, de fontos szempont az is, hogy a többnyire német területeken zajló háború a képzőművészetben, irodalomban, népi kultúrában stb. ma is ható mély nyomokat hagyott maga után. A Habsburg Monarchia és a harmincéves háború címmel megjelent tanulmánykötet nem csatlakozott a fenti narratívához, hanem szakítani kívánt azzal a képpel, miszerint a harmincéves háború csak német belháború lett volna, és Ausztriát vagy más országokat, régiókat nem vagy csak alig érintett. A tanulmánykötet egy 2018 októberében, Bécsben, az Osztrák Tudományos Akadémia, a Bécsi Egyetem Osztrák Történeti Intézete, az Új- és Jelenkortörténeti Intézet, valamint a Bécsi Városi és Tartományi Levéltár szervezésében megtartott konferencia előadásait tartalmazza. A mű hat témakörben vizsgálja a harmincéves háború és a Habsburg Monarchia viszonyrendszerét. Az első blokkban a háború és a hadi események, valamint azok következményeinek bemutatása áll a középpontban. Thomas Winkelbauer tanulmányában az osztrák örökös tartományok által megélt hadi eseményekkel foglalkozik, bemutatja, hogy a tartományok jelentős károkat szenvedtek a hadjáratok, az 1626. évi parasztháború és a bécsi udvar ellenreformációs törekvései következtében, ez utóbbi pedig jelentős demográfiai változásokhoz, nagyarányú protestáns kivándorláshoz is vezetett. Petr Mata a cseh területeket vette vizsgálat alá. Történeti közhely, hogy a háború kirobbanása Csehországhoz kötődik: a nevezetes defenesztráció (1618. május 23.), amely utólag a harmincéves háború „hivatalos” kezdőpontjává vált, majd V. Frigyes pfalzi választófejedelem, a „téli király” rövid életű uralkodása (1619-1620) és a cseh történelembe és közgondolkodásba a magyarok Mohácsához hasonló katasztrófaként bevonult fehérhegyi csata (1620. november 8.) mind-mind cseh területeken játszódott le. A cseh történeti irodalomban végletes véleményekkel találkozunk az említett események kapcsán: 1618—1620-ig a Habsburgokkal való együttműködést emelik ki, ezt követően a teljes szakítást hangsúlyozzák, egyfajta „nemzethalált” vizionálnak: e narratíva szerint míg máshol a harmincéves háború államképző eseménnyé vált, Csehországban államfelszámoló következményei lettek. Ma már sokkal árnyaltabb képet látunk. Mata szerint az 1618-1620-as protestáns cseh rendi mozgalom a németalföldi példa nyomán egyfajta „forradalomnak” tekinthető, célja a katolikus Habsburgok leváltása és a holland mintát követő önálló állam létrehozása volt. A bukás után valóban megtörtént a felülről levezényelt, véres megtorlással párosuló elitcsere, azonban a rendek együttműködésére a Habsburgoknak még évszázadokig szükségük volt. Az események negatív következményeként ugyanakkor a cseh rendek valóban visszaszorultak. Korábban ugyanis a cseh korona és az abba foglalt (inkorporált) országok - Mata szerint ez a helyes megfogalmazás —, így a Morva Orgrófság, Szilézia, Alsó- és Felső-Lausitz csehek által vezetett közös rendi gyűlése megszűnt. A cseh rendek így elvesztették befolyásukat a másik négy tartomány felett, de ugyanígy kiszorultak a cseh kormányszékek, a kancellária és a kamara vezetéséből is. Pálfíy Géza a harmincéves háború elfeledett hadszíntereként mutatja be a Magyar Királyságot. Pálfíy európai kontextusban elemzi Bethlen Gábor és I. Rákóczi György motivációit és hadjáratait. Hangsúlyozza, hogy a protestáns erdélyi fejedelmek beavatkozásainál nem elsősorban felekezeti szempontok érvényesültek. Bethlen például csak az első hadjáratánál bírta a magyar rendek, főként a protestánsok támogatását, utána nem, I. Rákóczi György még annyira sem, de ennek ellenére részben sikereseknek bizonyultak. Külföldről oszmán támadásnak tűntek az erdélyiek akciói, főként a török segélycsapatok miatt, ezt igazolják a Bethlen és Rákóczi békéit követő Habsburg-oszmán békék is. Magyarország ekkor mellékhadszíntérré vált, nem úgy, mint a megelőző században, amikor ez volt a Habsburgok fő szárazföldi hadszíntere és a Monarchia bevételei szempontjából is meghatározó országa. A harmincéves háború idősza1336
