Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
GYÁNI GÁBOR nómenklatúra kipróbált és jól bevált tagjának számított.57 Hiba lenne ezt egyszerűen a marxista-leninista történetszemlélet és ideológiai éberség bomlásaként vagy fellazulásaként értékelnünk, már csak azért is, mert egyfajta nacionalizmust mindig is össze lehetett békíteni a marxista-leninista világképpel. Elég, ha az 1956 előtti mérvadó, a Révai-féle függetlenségi és egyben osztályharcos hazai marxista-leninista-sztálinista történetírást vagy az 1970-es és az 1980-as évek hivatalos romániai, kifejezetten kombattáns nacionalista marxista-leninista történetírást említjük példaként. 57 Köpeczi, aki 1971 és 1972 között az Akadémia mb. főtitkára, majd 1972 és 1975 között az MTA főtitkára volt, rendszeresen végzett ideológiai csőszmunkát az MSZMP kebelében; a mondott időben (1982 és 1988 között) ráadásul még kulturális miniszter is volt. E minőségében 1986-ban a rebellis írószövetséggel is harcba szállt. Vö. Romsics Ignác: Volt egyszer egy rendszerváltás. Prohászka Imre fotóival. Bp. 2003. 50. 58 Litván György: 1956 emlékének szerepe a rendszerváltásban. In: Uö: Maradjunk a tényéknél. Történeti-politikai írások. Bp. 2008. 397. 59 Romsics I.: Volt egyszer egy i. m. 130. 60 A történészbizottságnak a kérdést illető ténykedéséről szóló szubjektív beszámolót lásd Ormos Mária: Remények és csalódások. Bp. 2017. 209-212. Glatznak a történészbizottságban kiérlelt „népfelkelés” meghatározással egybevágó megfogalmazásához vö. „1956 október nem volt forradalom, s nem volt ellenforradalom, hanem népfelkelés a sztálini rendszer ellen.” Glatz Ferenc: Kérdőjelek 1956-ról. História 10. (1988) 6. sz. 3. (Az eredetiben aláhúzva - Gy. G.) Ugyanakkor nem csupán a tűrt határok fokozatos kijjebb tolása, de az érvényes határok szigorú őrzése is többnyire attól függött, hogy mit enged meg a politikai hatalom a saját szakmai ethoszának egyre inkább megfelelni kívánó „marxista” történetírásnak. Különösen eklatáns példája volt ennek 1956 Kádár-kori történészi értékelésének az ügye, ahol hosszú időn át a szaktudománynak tett engedményeknek még a minimuma sem teljesülhetett. A forradalom 30. évfordulóján - az időközben éledező „ötvenhatos szellem” reakciójaként - „a Kádár-rendszer az addigi elhallgatási taktika helyett szükségesnek látta, hogy nyílt ellentámadásba menjen át.” Ennek a jele volt Berecz János televíziós sorozata, a „Velünk élő történelem” és számos további hivatalos megnyilatkozás szintúgy.58 A tévéműsor „szakmaiságát” garantáló „történész bizottság”-nak Glatz Ferenc is tagja volt — a pártközpontban (is) alkalmazott két további történész mellett (Kardos József és Rottler Ferenc). Nem csoda ezek után, hogy a História főszerkesztőjeként Glatz egyáltalán nem sietett ötvenhat ekkor már igen csak a levegőben lógó történeti újraértékelésével, amire hivatalosan az MSZMP Központi Bizottsága — Pozsgay Imre KB titkár előterjesztését lényegében magáévá tevő - 1989. februári határozatával került végül sor.59 A Pozsgay-féle kezdeményezés alapját a Berend T. Iván által vezetett, a MSZMP Központi Bizottsága által felkért történészbizottság végső álláspontja adta, amely lényegében egybecsengett Glatz Ferenc valamivel korábbi ily értelmű megszólalásával, ami azonban csak röviddel a bizottsági döntés előtt látott napvilágot.60 Ki lett volna képes az itt vázolt körülmények között teljes biztonsággal megmondani, hogy mi az egyedül helyes, a világnézetileg valóban helytálló 1331
