Századok – 2021
2021 / 6. szám - NÉZŐPONT - Gyáni Gábor: Mi fán terem a marxista történetírás?
GYÁNI GÁBOR szakmai hiteltelenítéséhez. A helyzet azonban időközben sok tekintetben megváltozott, miután a marxizmus-leninizmus szaktudományi képviseletére (és művelésére) hivatott és egyúttal a tudományos kánont is megszabó tudósok és tudományos műhelyek egyre nyitottabbá kezdtek válni a pozitív tudományosság ethosza és szakmai elvárásai iránt. Ha viszont ez már mind belefért a marxista-leninista eszmeiségű szaktudományos gondolkodásba, akkor a címke változatlan fenntartása mellett is egyre több lett a bizonytalanság azt illetően, hogy mi is valójában a marxista-leninista történeti felfogás egy adott kérdésben - és különösen általában véve. Az 1960-as évek közepe és az évtized vége között kétségkívül némi bizonytalanság lett úrrá a szakszerűnek vett tudományos gondolkodás és az éppen aktuális pártideológia, a „tudományos szocializmus”, egyszóval a pártos marxista-leninista tudományosság közötti kapcsolat pontos mibenlétét illetően. A változás egyik pregnáns megnyilatkozása volt az úgynevezett Berend-Friss vita is, amelyre 1966-ban, a gazdasági reform szellemi előkészítésének a sodrásában került sor a Közgazdasági Szemle, tehát egy szakfolyóirat hasábjain. A diskurzus tárgyát az MDP 1950-es évekbeli gazdaságpolitikai megítélése képezte mint olyan történeti kérdés vizsgálata, amely közvetlen tanulságokkal is szolgálhat a hatvanas évekbeli gazdasági útkeresés számára.51 Számunkra mindebből annyi fontos most csupán, hogy a vita rávilágított: akár már a szakszerű (gazdaság)történet-írás is bírhat némi relevanciával a hatalmat kézbentartó kommunista párt számára, amikor konkrét cselekvési programot igyekszik kidolgozni. 1956, sőt akár még a hatvanas évek dereka előtt is, amikor a szaktudomány közvetlenül ki volt szolgáltatva a marxi, a lenini és egy ideig a sztálini gondolati impulzusok kizárólagos befolyásának, ez teljesen elképzelhetetlennek számított.52 Amikor azonban a politika partnerként kezdte kezelni az immár számára is fontos tudományt, mint tette a reformkészülődés időszakában is, még a szorosan vett párttörténet (a „tudományos szocializmus” és a párttörténet-írás illetékességi területe) is kinyílhatott valamelyest a tudományos vizsgálódás előtt. Igaz, ez akkoriban kevesek kiváltsága maradt. S itt se gondoljunk komoly áttörésre, tekintve, hogy meglehetősen szűk területen, ráadásul csak időleges hatállyal nyitották meg ekkoriban a zsilipeket; akik pedig - hivatalos felhatalmazással (!) - behatolhattak végre erre a számukra addig érintetlen területre, ahelyett, hogy elvesztették volna korábbi marxista-leninista imázsukat, még növelhették is az erkölcsi és politikai tőkéjüket. Idővel pedig kialakult és kétségkívül működött egyfajta összjáték a 51 Birkás Anna: A gazdaságpolitika története mint párttörténet. Berend T. Iván és a párttörténet-írás a hatvanas évek közepén. Korall 67. (2017) 107-130. 52 Beszédes példa erre: Rainer M. János: A szocializmus újratervezése. Magyar kísérlet az ötvenes évekből. In: Újratervezések. Magyarország a jelenkorban. Szerk. Kellet Márkus -Tabajdi Gábor. Bp. 2018. különösen: 14—26. 1327
