Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Tringli István: A királyi birtok védelme az Anjou-korban
A KIRÁLYI BIRTOKVÉDELME AZ ANJOU-KORBAN leírása jó fél évszázaddal megelőzte a reá használt alkalmas kifejezés megalkotását. A szó ugyanis csak a 19. század második felében született meg, ekkor kezdték használni a ’ Besitzschutz’ szót, a magyar ’birtokvédelem’ pedig ennek az egyszerű tükörfordítása. A középkori birtokvédelem önhatalmú birtokvédelem volt: a birtokos a saját erejével, saját erőszak alkalmazásával védte meg jószágát. Az erőszak alkalmazása nem egyszerűen lehetőség volt, hanem társadalmilag elvárt kötelesség, aki erre nem volt képes, az nem volt alkalmas a birtoklásra sem.16 Az önhatalmú birtokvédelem köré több száz más szabály szerveződött, ez volt ugyanis az alapja a hatalmaskodásnak. A hatalmaskodás pedig az önhatalmú védelem, többnyire az önhatalmú birtokvédelem jogtalan alkalmazását jelentette.17 16 Tringli István: Birtokvédelem a középkori Magyarországon. In: Birtok és birtoklás a középkori Magyarországon. Közlemények Székesfehérvár történetéből. Szerk. Zsoldos Attila, Székesfehérvár 2020. 9-35. 17 Uő: A középkori hatalmaskodások törvényes alapjai. In: Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére. Szerk. Dáné Veronika - Lupescuné Makó Mária - Sipos Gábor. Kolozsvár 2016. 409-417. 18 Uő-. Hatalmaskodások all. századi magyar törvényekben. Történelmi Szemle 55. (2018) 543. 19 Uő: Mittäter oder Anstifter? Die Rolle der Helfer bei den Fehdehandlungen im spätmittelalterlichen Ungarn. In: Fehdehandeln und Fehderuppen im spätmittelalterlichen und frühneuzeitlichen Kit illetett azonban meg a királyi birtok védelme az Anjou-korban? Hogyan és kinél kereshette igazát az, aki vitatta a királyi birtok védelme érdekében alkalmazott erőszak jogszerűségét? A királyi birtok ezen a ponton igencsak eltért a magánbirtoktól. Ott mindig a birtokos felelt a birtokról kiinduló erőszakos cselekedetért, a panaszos által hatalmaskodásnak tartott tett elkövetéséért. Ellene tettek panaszt, ellene folytatták le az előzetes bizonyítást, őt idézték meg a kúriába, ő lett a hatalmaskodási per alperese. Ha rábizonyult a hatalmaskodás, ahogy a 14. század közepétől fogalmazták: a hatalmaskodás ténye {factum potentiale)^ akkor őt ítélték fő- és jószágvesztésre.18 Ez rajta kívül csak a hatalmaskodásban valóban részt vevő vagy arra felbujtó rokonaival és segítőivel — tiszttartóival, familiárisaival, szomszédjaival — történhetett meg, akik mind nemesek vagy legalábbis birtokosi léttel is rendelkező rendek közé tartozó személyek, például kunok voltak. A hatalmaskodások többnyire nagyon egyszerű cselekedetek voltak, amelyek természetüknél fogva gyors beavatkozást igényeltek: az idegen állatok behajtása, az idegen favágók, szénát kaszálók, gabonát aratók munkájának megakadályozása és a velük szemben rendszeresen alkalmazott erőszak tette ki e cselekmények nagy részét. Ehhez nem kellettek a nemes földesurak, ezt maguk a földesúri alattvalók is elvégezték. A hatalmaskodásért indított kúriai per azonban mégsem ellenük indult, hanem uraik ellen. A hatalmaskodó parasztokat is felelősségre vonták ugyan, őket azonban nem a kúriában, hanem saját földesuruk úriszéke előtt.19 A Hármaskönyv egyik helye, amely az egyháziak 1212
