Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Skorka Renáta: Érdekházasságok, kényszermátkaságok. A dinasztikus megállapodások politikai, gazdasági és jogi jellemzői a 14. századi Magyar Királyságban
SKORKA RENÁTA 1366 márciusában III. Albert és fivére, III. Lipót Prágába utaztak, hasonlóan a Wittelsbach-család felső-bajor ágához tartozó V. Ottó herceghez, aki 1365. óta állt elhunyt testvére, Római Lajos utódaként a Brandenburgi Orgrófság élén. Prágában kettős esküvőre került sor, a császár két lányát is kiházasította. Ottó nőül vette Luxemburgi Katalint, aki IV. Rudolf özvegye volt, míg Luxemburgi Erzsébetet összeházasították III. Albert osztrák herceggel. A lányok férjhez adásával apjuk igyekezett tekintélyes és nem utolsó sorban tartósnak bizonyuló politikai tőkét kovácsolni, Ottó lényegében az esküvőt követően hat esztendőre lemondott a Brandenburgi Orgrófságról és a tartomány kormányzását átruházta apósára.59 A Habsburg-hercegek pedig megújították a korábban 1364-ben Brünnben kötött kölcsönös örökösödési szerződést, amelyben az aláíró felek örökös nélküli haláluk esetén a másikra hagyják valamennyi már kezükön lévő, illetve jövőben megszerzendő birtokukat. A szerződésből értelemszerűen elhagyták a magyar felet, amelyet már nem kötött semmilyen eljegyzés a Habsburgokhoz, éppen ezért hangsúlyozták, hogy akire a magyar király országát örökségként bízza, azt a személyt fogják a Magyar Királyság jogos örököseként elfogadni.60 A megújított örökösödési szerződés eme kitétele két szempontból is rendkívüli súllyal esik a latba, egyrészt ha létezett 1362-ben egy Habsburg—magyar örökösödési szerződés, az ezzel a dokumentummal bizonyosan érvényét veszítette, másrészt az eset jól példázza a magyar uralkodó érdekérvényesítő képességét és tekintélyét, mivel sikerült elérnie, hogy országa annak ellenére kikerüljön a Habsburg—Luxemburg kölcsönös örökösödési szerződés szövegéből, hogy egyetlen utódát, a Magyar Királyság ez idő szerinti örökösét éppen a Luxemburg-dinasztia egyetlen fiúutódával készült összeházasítani. IV. Károly alkalmasint felesleges fontoskodásnak vélhette Lajos óvatosságát, a császár számára nem is lehetett kérdés, kié lesz Lajos öröksége, amint azt az 1366. május 11-én itáliai helytartóihoz, a Gonzagákhoz írott levele is tanúsítja. Eszerint fia, Vencel a levél kiállításának napjától számított négy héten belül nőül veszi a magyar király unokahúgát, majd vele is hál (cum ea condormibit), és Magyarország az ő utódaikra fog szállni.61 59 Ludwig Holzfurtner: Die Wittelsbacher. Staat und Dynastie in acht Jahrhunderten. Stuttgart 2005. 91- 96. Alois Niederstätter: Die Herrschaft Österreich. Fürst und Land im Spätmittelalter. Wien 2004. 172-173. 60 Regesta Habsburgica. Regesten der Grafen von Habsburg und der Herzoge von Österreich aus dem Hause Habsburg. Abteilung V. Die Regesten der Herzoge von Österreich (1365-1395). Teilband 1. (1365-1370), Teilband 2. (1371-1375), Teilband 3. (1376 -1380). Bearb. Christian Lackner - Claudia Feller. Wien-München 2007-2019. (a továbbiakban: Reg. Habs.) V/l. 109. sz. 61 AO kl. L. 317. sz. Az elbizakodott hangvételű nyilatkozat a dinasztikus házasságkötések eddig előtérbe nem került elemére, az elhálás intézményére alapoz. Az, hogy valójában az ötesztendős Vencel és a nála pár évvel idősebb Erzsébet miként foganatosíthatták 1195
