Századok – 2021
2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Skorka Renáta: Érdekházasságok, kényszermátkaságok. A dinasztikus megállapodások politikai, gazdasági és jogi jellemzői a 14. századi Magyar Királyságban
ÉRDEKHÁZASSÁGOK, KÉNYSZERMÁTKASÁGOK volna házasságkötésüket ily módon, csak későbbi eset alapján rekonstruálható. Példánk az 1452. évből, a nápolyi udvarból maradt fenn egy szemtanú, jelesül Aeneas Silvius Piccolomini, a majdani II. Pius pápa tollából. Az esztendő márciusában koronázták császárrá a Habsburg-családból származó III. Frigyes római királyt, s az esemény előtt az uralkodó Sienában találkozott leendő hitvesével, Portugáliai Elenórával, akinek koronázása Rómában férjével egyidőben ugyancsak megtörtént. Az ifjú pár a szertartást követően meghívást kapott az ara nagybátyjától, Alfonz aragóniai királytól, hogy látogassanak Nápolyba. A nápolyi tartózkodás utolsó napjaiban azonban szárnyra kaptak a hírek, hogy a testi örömök terén is komoly önmérsékletet tanúsító Habsburg fiatal feleségét közelebbről eleddig még nem kívánta megismerni (yiondum cognoverat), azt rebesgették, hogy mindenképpen meg akarta várni, míg a birodalom területére visszaérkeznek. A nápolyi uralkodó udvartartása és Eleonóra kísérete egyként próbálta rávenni a vendéget, hogy a felé irányuló elvárásoknak eleget tegyen. Az unszolás célt ért, Frigyes elrendelte, hogy az ágyat a német szokások szerint vessék meg (jussit igitur theutonico more stra tum apparari)y s mikor ez megtörtént, a még mindig vonakodó harminchétesztendős férj az udvartartás jelenlétében tetőtől-talpig felöltözve leheveredett, s hagyta, hogy karjaiba fektessék (in ulnas compexusque dart) a ruháit szintén magán tartó tizennyolcéves hitvesét, majd Alfonz király és megannyi előkelő jelenlétében egy vánkost húzott maguk fölé (superduci cultrinam). Semmi más nem történt, csak megcsókolta (neque aliud actum est, nisi datum osculum) nejét, ezt követően rögvest mindketten felkeltek. Piccolomini magyarázatként hozzáfűzi: a németeknél ez a szokás tartja magát, legalábbis a fejedelmi személyek egybekelésénél először így szokás (Sicque consuetudo theutinicorum se habet, cum princeps primo iungunturl), a jelenlévő hispán hölgyek legnagyobb elképedésére — teszi hozzá szerzőnk —, akik szilárdul hitték, hogy a dolog komolyan megtörténik, nagy hangzavar is támadt körükben, amint látták, hogy a párna eltakarja a császári párt. Mindenki Alfonz királyra szegezte tekintetét és várták, hogy beavatkozzon, ő azonban az arcán kedves mosollyal nyugtázta az idegen szokásokat (peregrinos mores) 61 Jóllehet az elhálás német területeken honos fajtája a Mediterraneum világának teljes megrökönyödését váltotta ki, bizonyosak lehetünk abban, hogy 1366-ban IV. Károly sem gondolt az elhálás más formájára Luxemburgi Vencel és Anjou Erzsébet esetében. A két gyermek IV. Károly által 1366 júniusára beharangozott házassága vélhetően nem köttetett meg, bár az eseményt Pór Antal biztosnak tekinti.63 Felmerül ugyanakkor a kérdés, mire alapozta a császár május 11-én tett 62 Aeneae Silvii, episcopi Senensis postea Pii papae II. Historia rerum Friderici tertii imperatoris. Primum edita Johannis Henrici Boecleri. Argentorati 1685. 84-85. 63 Pór A.: István úr i.m. 114-115.; A Pór által hivatkozott forrás a kiadásban tévesen szerepel 1355. évi dátummal, hiszen a német kutatás igazolta, hogy azt 1368. augusztus 28-án intézte a császár 1196
