Századok – 2021

2021 / 6. szám - HÁZASSÁGPOLITIKA, HONOR, HADJÁRATOK – TANULMÁNYOK AZ ANJOU-KORRÓL - Csákó Judit: Zára 1345–1346. évi velencei ostroma a narratív kútfők tükrében

ZÁRA 1345-1346. ÉVI VELENCEI OSTROMA A NARRATÍV KÚTFŐK TÜKRÉBEN

mértékben sikeres lett volna, amint azt a Zárai Névtelen és a Névtelen Minorita állítják. Nem kell tehát arra gyanakodnunk, hogy a magyar sereg mozdulatlan maradt. Nagyon is elképzelhetőnek tűnhet azonban, hogy a táborban híre ment a velenceiek ajánlatainak. Még ha a sereg egésze vagy legalábbis jelentős része hősies magatartást tanúsított is a sticatum ostroma és a velenceiekkel való összecsapás során, a gyászos vereséget követően óhatatlanul szárnyra kaphattak azok a vádaskodások, amelyek szerint a magyar sereg egységét az ellenfél ígéretei és aranya bontották meg a végzetes napon.

Bár valószínűnek véljük tehát, hogy a velencei favár alatt valóban ádáz küzdelem bontakozhatott ki, mégsem kell azt feltételeznünk, hogy Lajos bárói egyáltalán ne estek volna kísértésbe a velenceiek ajánlatait hallva. Miben rejlik tehát árulásuk? A Névtelen Minorita úgy fogalmaz, hogy miután serege szégyenszemre elutasította a harcot, a király „e megcsalattatásában igen bölcsen viselkedett és járt el, mert bár ott bárói és főemberi révén nem szerzett tiszteletet, mégis azok valamennyi tettét okosan takargatta, nehogy lelkűket még nagyobb rosszra gerjessze”.132

Kevéssé hihető azonban, hogy egy hasonló eset — amennyiben tényleg megtörténik - ne hagyott volna nyomot a fiatal uralkodó lelkében. Kancelláriáján ezzel szemben alig néhány év elteltével olyan adománylevél született, amely az Obsidio

szerzője

által árulónak titulált Lackfi István érdemeit emlegetve úgy fogalmazott, a vajda „vérének ontásával [...] a legnagyobb hűséggel vállalta a szüntelen erőfeszítéseket [...] a királyi méltóság és becsület felmagasztalására”.133

Visszakanyarodhatunk ezen a ponton Villani

elbeszéléséhez.

Az előadás értelmében a bárók hitszegése nem abban rejlik, hogy megtagadják a részvételt az ütközetben. Az előkelők — alkalmasint a július 1-jei vereséget követően, amelyre azonban a firenzei történetíró nem tér ki - rábírják a királyt, hogy vezesse haza seregét. Megkockáztathatjuk, hogy ez a híradás áll a legközelebb a valósághoz. Lajos főemberei — a sticatum alatti kudarctól elkeseredve s nem mellesleg abban is bízva, hogy Velence esetleg nem marad hálátlan közbenjárásukért - meggyőzhették urukat, hogy hagyjon fel a Zára felmentésére tett kísérlettel.

Academia Scientiarum et Artium Slavorum Meridionalium auxilio Regiminis Croatiae, Dalmatiae et Slavoniae, Zagrabiae, 1904-1990. XI. 309-310.; AOkl.

XXX.

501. sz.

132 KJN45.

133 KHO 276-281., itt:

278.

(143. sz.) (Ford. Kapitánfíy

István). Lásd még Codex

diplomaticus

Hungáriáé ecclesiasticus

ac civilis I-XI. Ed.

Georgius Fejér.

Budae

1829-1844.

IX/1. 756-761. (399. sz.); AOkl. XXXIV. 388-390. (706. sz.). Alsólendvai Miklós a zárai kudarc után tapasztalható kegyvesztését vitatja B. Halász Eva: Hahót Miklós szlavón báni működése 1343-1356. In: Középkortörténeti tanulmányok 6. VI. Medievisztikai PhD-konferencia (Szeged, 2009. június 4-5.) előadásai. Szerk. G. Tóth Péter - Szabó Pál. Szeged 2010. 5-10., különösen: 9-10.

Bár Lajos Dalmáciát nem kívánta végérvényesen feladni, és soha nem egyezett bele abba, hogy lemondjon a Zára feletti jogairól, alkalmasint elfogadta előkelői

1164