Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Prepuk Anikó: Miért nem nyert képviseletet az izraelita felekezet a dualizmus kori főrendiházban
PREPUK ANIKÓ 961 javaslatokat, hiszen azok a politikai játszmák tárgyává s a konzervatív csoportok köny nyű céltáblájává váltak. Sikerre csak akkor nyílt lehetőség, ha a téma beilleszthetővé vált a nemzeti liberális törekvések szélesebb összefüggéseibe. Ez történt az egyházpolitikai küzdelmek során, amikor a Szapáry-, majd a Wekerle-kormány egy törvénycsomag részeként, az állam és az egyház elválasztásának programjához kapcsolva tűzte napirendre az izraelita vallás recepcióját, amelynek megvalósítása szükségessé tette a liberális erők koncentráltabb együttműködését és a végrehajtó hatalom következetesebb fellépését. A dualizmus következő éveiben azonban az izraelita felekezet a recepció ellenére sem nyert képviseletet a megreformált főrendiházban, amelynek okait a keresztény és az izraelita vallások közötti különbséget továbbra is fenntartó logikában és mentalitásban kell keresnünk. A képviselet meghiúsulása nem önmagában álló jelenség, szorosan összefüggött azzal, hogy a felekezet részben intézményi, részben eszmei-politikai okok miatt más tekintetben is csak korlátozottan tudta érvényesíteni a bevett vallásokat megillető jogokat, ezért de facto helyzete inkább az elismert val lásokéval mutatott rokon vonásokat. A zsidó vallási irányzatok és irányító szerveik közötti konfliktusok feltehetően a recepció elnyerése után is negatívan befolyásolták a felekezet érdekérvényesítési lehetőségeit, amelyhez a századforduló átalakuló szellemi-politikai légköre sem teremtett kedvező körülményeket. A végrehajtó hatalom azonban tetszőlegesen felülírhatta a keresztény és az izraelita vallás közötti különbséget fenntartó logikát és az abból eredő gyakorlatot, amit világosan jeleznek a felsőházi képviselet későbbi megvalósulásának körülményei. A jogok adományozásán alapuló szisztémában a második kamara újabb reformjának kellett megvalósulnia ahhoz, hogy a neológ és az ortodox irányzat egy-egy képviselője helyet foglalhasson az 1926-ban újjászervezett felsőházban. 114 Erre a hatalmi szerepkörök újraosztásakor – a zsidó vallási irányzatok intézményes elválásának fennmaradása ellenére –, annak hatására került sor, hogy a kormányzat igyekezett helyreállítani a zsidó polgársággal korábban kialakított, de az 1920. évi numerus clausus törvénnyel megbontott érdekszövetségét.115 A felekezet de jure és de facto helyzete között fennálló egyéb különbségek azonban a felsőházi képviselet elnyerése után is fennmaradtak, és a keresztény–nemzeti kurzus jogászainak figyelmét is felkeltették. A két világháború között elsősorban azért irányult figyelem a recepció hiányosságaira, mert az antiszemita törvényhozás idején 114 1926: XXII. tc. Az országgyűlés felsőházáról. 4. §. B/6. pont, 43. §. In: Magyar Törvénytár 1926. évi törvénycikkek. Szerk. Térfy Gyula, Bp. 1927. 233–267.; Püski Levente: Zsidókérdés és a felsőház a Horthy-korszakban. In: Emlékkönyv L. Nagy Zsuzsa 80. születésnapjára i. m. 315–329. A neológ irányzatot Löw Immánuel szegedi főrabbi, az ortodox szervezetet Reich Koppel pesti rabbi, 1930-tól Frankl Adolf talmudtudós-üzletember képviselte. 115 Kovács M. Mária: Numerus clausus Magyarországon, 1919–1945. In: Jogfosztás – 90 éve. Tanul mányok a numerus claususról. Szerk. Molnár Judit. Bp. 2011. 29–59.
