Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Prepuk Anikó: Miért nem nyert képviseletet az izraelita felekezet a dualizmus kori főrendiházban
MIÉRT NEM NYERT KÉPVISELETET AZ IZRAELITA FELEKEZET...? 956 Azt, hogy a felekezet a korszakban a recepció ellenére sem nyert képviseletet a megreformált főrendiházban, akár összhangban állónak tekinthetnénk a korábbi jogszokással, miszerint a bevett státusznak nem volt feltétlen velejárója a politikai képviselet, ami világosan megmutatkozott a bevett protestáns egyházak képviseletének több évtizedes elmaradásában. Ezt az érvelést azonban éppen a tételes jogi szabályozás, az 1885. évi főrendiházi törvény érvénytelenítette, hiszen a második kamara korszerűsítése részben e hiányosság kiküszöbölésére, a bevett felekezetek képviselethez juttatására irányult. Ezért az izraeliták 1895 utáni mellőzésének magyarázatát a szokásjog más szempontú érvényesülésében, a keresztény és az izraelita vallás közötti különbséget továbbra is fenntartó logikában és mentalitásban kell keresnünk, amelynek érvényesüléséhez kedvező körülményeket teremtett a századforduló átalakuló szellemi-politikai légköre. Az 1890-es évek második felétől ugyanis a bevett jogállásnak olyan közegben kellett volna érvényt szerezni, amelyet az újkonzervativizmus előretörése jellemzett. Ennek hatására a befogadó, szekuláris nemzetkoncepcióval szemben érvényre jutó, konzervatív-keresztény nemzetállami érvelés révén éppen azok az értékek erősödtek, amelyek korábban is útját állták az izraelita felekezeti jogok bővítésének. 104 A megfelelő forráscsoport hiányában nincs lehetőség annak megítélésére, milyen hatást gyakorolt a recepció elfogadása után az állami szervek gyakorlatára a vallási irányzatok közötti szakadás fennmaradása, azaz hozzájárult-e az izraeliták és a keresztény felekezetek eltérő elbírálásához. 1895-ben a parlament a felekezet szakadásának fennmaradása ellenére nyilvánította bevett vallásnak az izraelita vallást, s ezzel visszamenőleg is érvénytelenítette azokat a vitákat és álláspontokat, amelyek a vallási irányzatok közötti konfliktusokra hivatkozva próbálták akadályozni a recepciót. Ugyanakkor nem tekinthetünk el annak mérlegelésétől, hogy a vallásfelekezetek között az állami hatóságok kegyeiért folyó versengés során a centralizált egyházszervezet hiánya önmagában is korlátozhatta az érdekérvényesítés lehetőségeit. Erre engednek következtetni az Egyenlőség idézett 1915. októ beri számában a törvény elfogadásának 20. évfordulóján megjelent írások, amelyek összegezték a központi irányítószerv hiánya és a recepció teljesületlensége közötti összefüggések tapasztalatait.105 Önmagáért beszél, hogy a neológ elemzők foglalta össze a recepciói hiányosságait: „1. temetkezési viszonosság nincs; 2. új egyházközségek szabad felállítási joga nincs megadva, mert az 1868: 53. t. c. 24. §-a nincs kiterjesztve. Most is vall. min. engedély kell hozzá; 3. a főrendiházban a felekezet, mint olyan, eddig nincs képviselve; 4. a koronaőr nem lehet izraelita; 5. nincs kiterjesztve az 1848: XX. t. c. 3. §-a.” Uo. 37. 104 Szabó Miklós: Az újkonzervativizmus és a jobboldali radikalizmus története, 1867–1918. Bp. 2015. 219–436.; Szabó Dániel: A Néppárt megalakulása. Történelmi Szemle 20. (1977) 169–208. Ezeket az értékeket képviselte a politikai katolicizmus és az agrágius mozgalom. Az újkonzervatív irányzatok ideológiájában tovább éltek az 1880-as évek antiszemita frazeológiájának elemei. Az egyházpolitikai küzdelmek tetőpontján megalakult katolikus Néppárt céljai között szerepelt az izraelita recepció revíziója. 105 Mezei Mór: Quorum pars fui. Egyenlőség, 1915. október 31. 12–13.; Székely Ferenc: Recepció és autonómia. Uo. 15–16.; Mezey Ferenc: Tovább! Uo. 16.
