Századok – 2020
2020 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Gulyás László Szabolcs: Mezővárosi önkormányzat a középkori Hegyalján (Lakatos Bálint)
885 TÖRTÉNETI IRODALOM Gulyás munkája előszóból, öt fejezetből, utószóból, függelékben közölt mellékletekből, valamint irodalomjegyzékből és (dicséretes módon) személy- és helynévmutatóból épül fel. A számozott alfejezetekre tagolt fejezetek jól áttekinthetőek. A jegyzetapparátus bőséges, sőt helyenként kimerítő részletességű, az ott leírtak egy része akár a főszövegben is helyet kaphatott volna. A gondolatmenet a mezőváros-téma (I. 1. alfejezet) és maga a témaválasztás ismertetésével, illetve a vizsgálat indoklásával, a forrásbázis településenkénti és típusonkénti jellegzetességeinek bemutatásával kezdődik (I. 2. alfejezet). Ezt követi a kissé hosszasan taglalt birtoklástörténet, illetve a szőlőművelés és szőlőbirtoklás fontosságának bemutatása (II. 1–2. alfejezetek) a lakosság és a helyi elit társadalmi viszonyrendszerén (III. fejezet) keresztül. Majd a települések névtani elemzése után (IV. fejezet) Gulyás „késleltetve” jut el az önkormányzati szervezetek felépítésének (előrevéve a III. 1–2. alfejezet és a V. 1. alfejezet) és működésének jellemzéséig, pontosabban az írásbeliség révén dokumentálható feladatköreik (V. 2–3. alfejezet) elemző bemutatásáig. A könyv bizonyos fejezetei (a I. 1., a IV. és a V. 3.) korábban már napvilágot láttak nyomtatásban a Valóság ban (2009/2. szám), a Századok ban (2008/2. szám), valamint az Agrártörténeti Szemlé ben (2008/1–4. szám). Ezt a szerző a kötet megfelelő pontjain korrekten fel is tünteti. Az első fejezetben a hagyományos hangvételű, a mezővárosok megítélésével és minősítésével kapcsolatos véleményeket áttekintő historiográfiai összefoglaló (11–23.) a kötet megértéséhez talán kevésbé szükséges. Az I. 2. alfejezet a hegyaljai mezővárosok középkori fejlődésének kutatási lehetőségeiről (23–38.) inkább csak a forrásbázis lelkiismeretes bemutatásáról szól, így a könyv valódi célja csak a második fejezet élén derül ki (39.). A forrásbázis részletes és táblázatos bemutatása helyett – ez utóbbi nyugodtan kerülhetett volna függelékbe – egy strukturáltabb, célratörőbb, akár „szájbarágósabb” szöveget várna az olvasó, amelyből világosan kiderülnek a vizsgálat térbeli-időbeli keretei, valamint a szerző módszerei és kérdései. A II. fejezet (Az önkormányzat meghatározói a Hegyalján) 1. alfejezete (39–73.) a helytörté neti háttérismeretek hosszadalmas, inkább Patakra és Újhelyre, illetve a 13–14. századra összpontosító közlése, amely három olyan tényezőt vizsgál, amelyek hatással voltak a települési önkormányzatokra (településtörténet és jogi kiváltságok, szőlőművelés, földesúr és helyi polgári közösség viszonya). Noha mindez lényeges a mondanivaló szempontjából, még mindig inkább mások eredményeinek összefoglalása. Saját okleveles korpuszának adataira Gulyás csak a II. 2. és 3. alfejezetben kezd támaszkodni. Előbbiben jó megállapításnak tartom, hogy a regionális joggyakorlat egységesülésének a szőlőművelést tekinti (78.). A 3. alfejezetben a hatalmaskodásokat emeli ki, a 4.-ben a polgárok önmegnevezési terminológiáján keresztül is próbál az állítólag ellentétben álló polgárság és földesúr viszonyára következtetni. Gulyás itt tér csak ki a helyi és országos szokásjog jelentőségére (90–92.), pedig ennek Tárkány Szücs Ernő munkásságának ismeretében már nagyobb hangsúlyt is adhatott volna – a Magyar jogi népszokások című munka (Bp. 2003. 2. kiadás) eredményeinek figyelembe vételével. A III. fejezet (A tanács és társadalmi háttere) 1. és 2. alfejezete a mezővárosi testületek szerke zetéről, a 3. az ígért társadalmi háttérről szól. Tartalmilag ezek használható részek, de szövegük monoton. A 3. alfejezetnél esetleg ötletesebben is lehetett volna a személyi összefonódásokat – mégoly töredékes – családfákkal is illusztrálni. A tanácslétszámok (105.) rövid szemléje csupán vázlatos, ennél jóval többet tudunk. A tisztségelnevezésekkel (108–113.) Gulyásnak nincs egyszerű dolga, éppen a hegyaljai településeken számos, másutt elő nem forduló megnevezéssel is találkozhatunk. Nem meggyőző eljárás azonban ezek alapján folyamatosan változó tanácsszerkezetre és -létszámokra, illetve településenként alapvetően eltérő szervezeti formákra következtetni (113.). Az Iványi Béla által 1926-ban a gönci tanácsról írottak segíthettek volna a pataki és újhelyi intitulációk értelmezésében: nem elkülönülten kétkamarás (külső és belső
