Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)
LIPPAY GYÖRGY A RÓMAI REZIDENCIA KONGREGÁCIÓ ELŐTT (1638–1642) 816 vesztes azonban Lósy Imre prímás volt, aki hiába foglalta el Pázmány székét, a magyar hierarchiának és az egyházi rendnek nem tudott bíboros elődjéhez foghatóan egyszemélyi vezetőjévé válni. Pedig erre komoly lépéseket tett, a rezidenciaügy az ő szemszögéből e lépések közé sorolható. Törekvése, hogy Lippayt saját emberére cserélje, érthető. Tulajdonképpeni helyettesítőjeként az udvari kancellár per definitionem a prímás bizal mi embere, erre például mind Pázmány, mind később Lippay nagyon ügyelt. Utóbbi viszonyának megromlása az 1650-es évek végén Szelepchényvel nemcsak a prímási befolyást csökkentette jelentősen, hanem a magyar érdekek udvari képviseletét is. 139 Úgy tűnik, addig – 1628-as rövid prágai alkancellárságát leszámítva140 – az esz tergomi vikáriusi teendőkben, majd 1633-tól az egri egyházmegye kormányzásában elmerülő Lósy primátusa elején nem csekély diplomáciai és politikai talentumról tett tanulságot. Hivatalba lépésekor igyekezett személyét a magyar–szentszéki kapcsolatok javulásának garanciájaként beállítani a pápai udvarban, és a szentszéki diplomácia ekként is tekintett személyére. Az itáliai klientúrát is megszégyenítő levelekkel árasztotta el VIII. Orbánt és Francesco Barberinit. Bulláinak megszerzését Esztergomra nagy odafigyeléssel, sikeresen és gyorsan el tudta intézni. 141 A magyar hierarchia fejeként a prímás ugyanakkor egyre kevésbé volt képes magát kivonni a magyar királyi főkegyúri jog mértékét illetően a Habsburgok és Barberinik között tetőfokára hágó feszültség alól, amelyben az ország számos egyházmegyéje és több püspöktársa is érintett volt.142 Lósy taktikus vénáját mutatja, hogy palliumának a pozsonyi Szent Márton-dómban 1638. február 2-án lezajlott ünnepélyes átadása alkalmával arra hivatkozva, hogy ne tartsák fel túlságosan a személyesen megjelenő III. Ferdinándot, nem akarta pápai kinevező bulláit felolvastatni. Nyilvánvalóan attól tartott, ez árnyat vetne a királyi főkegyúri jogra, jelesül arra az igényre (sőt látszatra és gyakorlatra), miszerint a magyar egyház tényleges feje a király. Baglioni azonban ragaszkodott ehhez.143 Sőt, Lósynak kellett összehívnia a problémák rendezésére hivatott püspöki konferenciát is 1639 szeptemberében, melynek határozataiban a trienti reform episzkopalista értelmezésének korai és eklatáns mozzanata ragadható meg. Miután Róma támogatását nem tudhatta a háta mögött, a prímás 1639 őszén kiegyezett Lippayval, elfogadta, hogy a status ecclesiasticus t nem 139 CST I/ xliii . 140 MNL OL MKL A 35 Conc. exp. nr. 35/1628.; Pázmány Péter. Összegyűjtött levelei. i. m. I. 682– 683., nr. 458 (és 706–707. nr. 472). 141 Miként erről már korábban is szó esett. Lásd 73. jegyz. forrásai. 142 Tusor P.: Az 1639. évi nagyszombati püspökkari konferencia i. m. 431–457.; Uő: A magyar egyházi elit és Róma i. m. 181–201.; Uő: Episcopalist Crisis in the Hungarian Episcopate i. m. 147–166. 143 A nuncius titkosított jelentése, 1638. febr. 5. BAV Barb. Lat., vol. 7006. fol. 14rv. – A bullák felolvasása az uralkodó jelenlétében máskor is kényes pont volt. Philipp Friedrich von Breuner bécsi püspök beiktatásakor az előtt tették ezt meg, hogy III. Ferdinánd megérkezett volna az eseményre. Die Diarien und Tagzettel i. m. II. 436. (1639. dec. 26.).
