Századok – 2020
2020 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Tusor Péter: Lippay György a római Rezidencia Kongregáció előtt (1638–1642)
LIPPAY GYÖRGY A RÓMAI REZIDENCIA KONGREGÁCIÓ ELŐTT (1638–1642) 806 megerősítése érdekében – Rómában járó Jakusith György biztatására kezdte el írni munkáját, melyet mind a Thurzó-unoka, mind Lósy prímás könyvek küldésével segített, és amely végül 1644-ben, éppen Lippaynak ajánlva jelent meg. 99 E munka adta közre a fényes historiográfiai karriert befutó „Szilveszterbullát”.100 A bulla alapgondolata, hogy Szent István a magyar egyházszervezetet a koronával együtt („a királyi koronát és nevezetet, az esztergomi érsekséget és több püspökségeket”) saját kérésére magától a pápától kapta.101 A tézis újszerűségét, szokatlan voltát a hazai gondolkodásban mindennél jobban mutatja, hogy az udvari magyar kancellár eszmefuttatásában ennek nemhogy nyoma sincs, hanem éppen szöges ellentéte mellett érvel. Szent István ugyanis, aki „a magyar népet a hit fényére és a keresztény királyság alakjára s rendjére” vezette, e cselekedetével szakrális személyében egymaga a magyar sajátosságok legitimáló tényezője. Ő és utódai kiváltságokkal és országos törvényekkel ruházták fel az egyházi rendet, köztük azon prerogatívával, hogy a kancellár csakis a püspökök közül jelöltessék ki! E kiváltságot (is) a kancellár előadásában a pápák tacito consensu , majd Konstanzban maga a zsinat, azaz az egész egyház és V. Márton is bullákban megerősítette, „engedélyezte” (bullis pontificum atque adeo totius ecclesiae concessum esse ) . Mind a hallgatólagos beleegyezés, mind a bullák (hangsúlyosan) mint utólagos pápai aktusok jelennek meg az egri püspök narratívájában. A Rationes első három pontjában tehát kimondva-kimondatlanul az szerepel, hogy a pápának tiszteletben kell tartania a Magyar Királyság és a magyar egyházi rend törvényeit, kiváltságait. Lippay kancellár érveiben a Szent István-i legitimációjú magyar államegyháziság radikális értelmezése, sőt tézisszerű megfogalmazása, illetve a pápai jogosultság egyértelmű, bár óvatosan körülírt kétségbevonása jelenik meg. Méghozzá gyakorlatilag egy időben a gallikanizmus újabb eszkalálódásával, található példányt használtuk. A mű történeti jelentőségére legutóbb lásd Szabados György: Jezsuita „sikertörténet” (1644–1811). A magyar történettudomány konzervatív megteremtőiről. In: Clio inter Arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi történetírásról. (Monumenta Hungariae Historica. Dissertationes) Bp. 2014. 203–226., 207–208. 99 Inchoffer, M.: Annales ecclesiastici regni Hungariae i. m. s. f. (Ad lectorem). 100 A kutatástörténet gondos összegzését és a probléma alapos elemzését lásd Bene Sándor: A Szilveszter-bulla nyomában. Pázmány Péter és a Szent István-hagyomány 17. századi fordulópontja. In: Szent István és az államalapítás . Szerk. Veszprémy László. (Nemzet és emlékezet 1.) Bp. 2002. 143–162.; Uő: „Hol vagy, István király?” A Szent István-hagyomány évszázadai. Bp. 2006. 89–124. A kiváló tanulmány ösztönzést és biztos alapot jelent a kérdés továbbgondolására. A kérdésről legújabban lásd Tóth Gergely: Szent István, Szent Korona, államalapítás a protestáns történetírásban (16–18. század). Bp. 2016. 19–26. 101 „Quare, gloriose fili, cuncta a nobis et sede apostolica expostulata, diadema, nomenque regium, Strigoniensem metropolim et reliquos episcopatus de Omnipontentis Dei, Beatorum Petri et Pauli apostolorum eius authoritate, praemonente atque ita iubente eodem Omnipotente Deo cum apostolica et nostra benedictione concessimus, concedimus et impertimur.” Inchoffer, M.: Annales ecclasiastici regni Hungarie i. m. 256. Szövege Decsy Sámuel 18. század végi magyar fordításában: A’ Magyar Szent Koronának és az ahoz tartozó tárgyaknak historiája. Bécs 1792. 94–95.
