Századok – 2020

2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében

UGRAI JÁNOS 71 Ez nemcsak a seniori hivatali időnek mond ellent két pontban is (1792 júliusától a következő júniusig viselte azt), hanem Tóth István önéletrajzi nyilatkozatának is: ebben az áll, hogy 1791-ben contrascriba volt Sárospatakon, s csak seniori le­köszönését követően hagyta el a Bodrog partját.57 Ily módon csak Török István kapcsán maradt halvány, bizonytalan gyanú arra, hogy esetleg léteztek többször kiutazó peregrinusok is. A peregrinációból kimaradók névsora egyelőre csak korlátozottan tanulságos. A csak hazánkban tanult seniorok sorában találjuk az egyetlen püspökké emel­kedett egykori seniort, Apostol Pált, Czövek István losonci tanárt, valamint a miskolci, majd pataki tanár Orbán Józsefet. Ez azonban határozott következte­tésekhez nem elég, hisz Czövek és Apostol a napóleoni háborúk idején, Orbán pedig a 48-as szabadságharc alatt esett el a kiutazás lehetőségétől – egyik esetet sem lehet a saját vonakodásuk számlájára írni. Lelkésszé váló seniorok Következő kérdésünk, hogy ha már a seniorok nem váltak a kollégium szel­lemi utánpótlásának eminens bázisává, mekkora arányban helyezkedtek el lelkészként – s jellemzően milyen presztízsű szolgálati helyekre jutottak el ki­magasló tanulmányaikat követően. Ez annál is inkább lényeges, mivel a kol­légiumnak, s különösen az akadémiai ágának a fő funkciója a lelkészi után­pótlás biztosítása volt. Jelenlegi ismereteink szerint a 68 egykori seniorból kilencen bizonyosan nem lettek lelkészek – vagy a korai haláluk, vagy a tanári karrierjük miatt. Öt fő későbbi sorsa egyelőre ismeretlen, 55 főről viszont tudjuk, hogy lelkészek let­tek. Ez az alapsokaságnak több mint a 80%-a. Az 55 fő közül három személy szolgálati állomásai még kissé homályosak előttünk. Török Istvánt (1781) csak 1797-től kezdődően tudjuk gyülekezetekhez párosítani, Szabó István (1793) és Báthori Sámuel (1828) pályáját pedig a névazonosság miatt nehéz rekonstruálni. Mindkettejük pályája elvben egymáshoz szépen illeszkedő újabb állomások soro­zataként rajzolható föl, ám mindkettő jóval hamarabb kezdődik, mint ahogyan Szabó, illetve Báthori a kollégiumból kilépett volna. Ezek olyan bizonytalansá­gok, amelyekre eddig nem találtam megnyugtató választ – így hármójukkal a továbbiakban nem számolok. A fennmaradó 52 személy közül 42-en a tiszáninneni kerület gyüle­kezeteiben szolgáltak. Szászi József (1800) a dunántúli egyházkerületben 57 „Kis világnak világos kis tüköre.” Északkelet-magyarországi református lelkészek önéletrajzi nyilat­kozatai 1807–1808-ból. S. a. r. Ugrai János. Sárospatak 2004. 60.

Next

/
Oldalképek
Tartalom