Századok – 2020
2020 / 4. szám - UTAK TRIANONHOZ - Zeidler Miklós: A Daniélou-misszió
A DANIÉLOU-MISSZIÓ 694 La Revue des Deux Mondes hasábjain támadta a francia–magyar közeledést. A cikk szerzője, Raymond Poincaré leendő miniszterelnök volt, aki a háborús szövetségi politika elárulását látta a titkos tárgyalásokban, s követelte, hogy a kormány ne flörtöljön a magyarokkal, hanem térjen vissza a román, a csehszlovák és a jugoszláv kormány támogatásához.74 A Quai d’Orsay érezhetően nem kívánt konfliktusba kerülni világháborús partnereivel, s elég hamar megbarátkozott a Magyarország nélkül megvalósuló közép-európai szövetségi rendszer és gazdasági blokk gondolatával, amelyben így Lengyelország mellett csupán a kisantant államai kaptak helyet. Daniélou: a francia–magyar barátság „szószólója”? Ami Daniélou további pályáját illeti, neki végül sikerült kormányzati karriert befutnia. 1921. április 19-én kinevezést kapott a Külügyminisztériumban kifejezetten az ő kedvéért felállított propaganda főbiztosság élére, amelyet 1922 januárjáig, a Briand-kormány lemondásáig vezetett. Ezt követően visszatért a parlamenti munkához és Briand hatására tovább folytatta lassú balra tolódását: 1924-ben már a centrista Gauche radicale (radikális baloldal – társadalmi kérdésekben kon zervatív, politikai kérdésekben baloldali) képviselőcsoportban politizált, amelynek 1928-ban a vezére is lett. Közben 1925 áprilisában közmunkaügyi államtitkárrá nevezték ki, 1926 márciusa és júliusa között pedig Briand keze alatt ő lett a miniszterelnökség és a külügyminisztérium államtitkára, ami kétségkívül pályája csúcsát jelentette. Később miniszteri posztokat is betöltött – 1930–1931-ben előbb 9, majd 41 napig a kereskedelmi flotta minisztere volt, azután 1932 decemberétől 1933 októberéig az egészségügyi minisztériumot vezette –, de presztízs tekintetében ezek a megbízatások már kevesebbet jelentettek.75 1936-ban Daniélou elveszítette képviselői mandátumát, de mint a volt képviselők testületének megválasztott elnöke továbbra is bejáratos volt a Kamarába. Így mindenesetre több ideje jutott polgármesteri feladatainak ellátására, amit egészen 1944-ig folytatott. Magyarországgal való kapcsolatai azonban, amelyek politikai és üzleti téren is ígéretesen indultak, hamar meglazultak. Ha a külügyi kormányzatnak az volt az elképzelése, hogy talán Daniélou lesz „Monsieur Hongrie” – vagyis az első számú Magyarország-szakértő, egyszersmind Magyarország bennfentes szószólója és reprezentánsa Franciaországban –, akkor csalatkoznia kellett. Pedig ez nem lett volna haszontalan, mert – mint láttuk – Daniélou a következő tíz évben néhány fontos kormányzati poszton is megfordult és nem elhanyagolható befolyással rendelkezett 74 Raymond Poincaré: Chronique de la quinzaine. La Revue des Deux Mondes 90. (1920) 437–448. Vö. 185. jegyz. 75 Gourlay P.: Charles Daniélou. La brillante et atypique carrière i. m. 111–118.
