Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Deák Ágnes: Suttogások és hallgatások. Sajtó és sajtópolitika Magyarországon, 1861–1867 (Bárány Zsófia)
655 TÖRTÉNETI IRODALOM hivatalnokréteg tagjait, rövid pályaképekben felvázolva a politikai beállítottságukat és személyiségjegyeiket. Így például Kelemen Mór helytartótanácsi, majd kancelláriai fogalmazóról nem csupán liberális, sőt demokrata múltjából kapunk képet, de Mikszáth Kálmán tolmácsolásában magunk elé képzelhetjük a „komoly, hallgatag férfit”, a „pontos, szorgalmas tisztviselőt” is. A Kecskeméthy Aurél szerint „fontoskodó, fondorkodó, okos kis szamár” Okolicsány Zsigmondról, a pedáns helytartótanácsi titkárról pedig kiderül, hogy sem a kemény hangvétel, sem az irónia nem állt távol tőle. A szerző a korabeli lapok körképében ugyanezt a többoldalú megközelítést követi. A rövid laptörténetek mellett közölt összefoglaló statisztikák ugyanis a kortársak véleményével, megjegyzéseivel, utalásaival kiegészítve kerülnek az olvasó elé. Így a legfontosabb adatokon (műfaj, kiadó, szerkesztő), számokon (összesített adatok, előfizetők) túl az azokra reflektáló, a korabeli magyar irodalomban is meghatározó szerepet játszó személyek (például Arany János, Eötvös József) megszólaltatása az irodalom–sajtó–politika hármasának komplex képét nyújtja. A szerző a kötet második nagyobb egységében (5–7. fejezet) a bécsi sajtópolitikát mint az egyik meghatározó kormányzati eszközt, valamint a kormányzat által támogatott, megtűrt és tiltott sajtótermékek vizsgálatát helyezi kutatásának középpontjába. A korábbi, 1850-es évek kézi vezérlésű, a bécsi kormányt képviselő hivatalos lapjait felváltó félhivatalos periodikák pénzügyi, szellemi feltételeinek, valamint a velük kapcsolatos, egymástól azonban eltérő kormányzati elképzeléseknek, igényeknek szinte kizárólag levéltári kutatásokra épülő, részletgazdag ismertetéséből kiderül, miért és hogyan került 1864-re ismét előtérbe a centralizáltabb sajtóirányítás terve. A félhivatalos lapok függetlensége ugyanis nem váltotta be a hozzáfűzött kormányzati reményeket, így azok hivatalossá szervezése mellett döntöttek. Jóllehet Pálffy helytartó és az új kancellár, Zichy Hermann hasonló, rendteremtő habitusa révén az átszervezés politikailag sikeres volt, pénzügyileg és hatás tekintetében deficitet eredményezett, nem hozta meg a várt eredményeket. A folyamatot a szerző élethűen szemlélteti is a két, ugyancsak primer források által ismertetett félhivatalos-hivatalos lap, az Ungarische Nachrichten és a Sür göny, illetve az esetleges vagy rendszeres kormányzati támogatást élvező lapok (például a Pesti Hirnök) történetének a bemutatásával. A Monarchia nyugati felének opportunitásával szemben a magyarországi sajtópolitikában a szigorú tiltás érvényesült. Ezt támasztja alá – a szabályozás összehangolására tett próbálkozásokon túl – a számos példával hitelesített, tartalmakra vonatkozó magyar tiltólista, a sajtó elleni hatósági fellépések sokszínűsége, a számos sajtóper, továbbá a színdarabok és képi ábrázolások korlátozására irányuló kormányzati intézkedések. A harmadik, legkisebb egységben (8. fejezet) Deák Ágnes meggyőzően bizonyítja, hogy a Schmerling-provizóriumot követően az 1865 nyarán kibocsátott, szabadabb sajtót biztosító, ideiglenes szabályozás hiába ígért fordulatot, a megélénkülő politikai légkörben – a kisebb módosulások, enyhítések ellenére – a sajtópolitikában változatlan irányelvek és gyakorlatok érvényesültek. Megtartva az előző egység tematikai rendjét, a kormánypropaganda ismertetését követően a szerző a támogatott, majd a tiltott lapokról nyújt részletes képet, egyszersmind személetesen ábrázolja a sajtóban megjelenő műfaji megélénkülést. A (nemzetiségi) röplapirodalom, illetve a sajtóban közölt parlamenti beszédek révén nagyobb teret kapott a politikai nyilvánosság. Egyidejűleg olyan munkák is napvilágot láttak, mint Horváth Mihály Magyaror szág függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben című műve, amelyet a jelentő ágensek a legveszélyesebb kiadványként értelmeztek, illetve találkozhatunk a magyar kancellária számára 1861 óta adott első közvetlen uralkodói utasítással is. Műve összegzésében Deák Ágnes nem csupán összefoglalja kutatási eredményeit, hanem a részletesen ismertetett kormányzati sajtópolitikán túl a másik oldal, azaz a kiszámíthatatlanságnak kitett (újság)írók, kiadók, szerkesztők bizonytalan helyzete mellett a némán továbbélő
