Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Márta Fata – András Forgó – Gabriele Haug-Moritz – Anton Schindling (szerk.): Das Trienter Konzil und seine Rezeption im Ungarn des 16. und 17. Jahrhundert (Molnár Antal)
649 TÖRTÉNETI IRODALOM válasz. A tanulmány vezérfonala a szűkebben vett egyháztörténet: a Tridentinum hatásának folyamatos kimutatása az alsópapság életében. A zsinatok, vizitációk és szeminárium alapítások kétségtelen eredményét jelentette az új klérus-generáció megjelenése a 17. század derekára, ugyanakkor a Tridentinum az alsópapság életében a 18. századra vált csak igazán élő normarendszerré. (121–143.) Siptár Dániel szintén egy kiterjedt és nagyszámú tanulmányt produkáló kutatás eredményeit foglalta össze tanulmányában, amely a szerzetesek megtelepedését vizsgálja Magyarországon 1683–1703 között. A szerző alaposan kidogozott módszertannal elemzi a rendek terjeszkedési stratégiáját, ennek alapján vázolja a szerzetesi expanzió dinamikáját és diverzifikációját az egykori királyi Magyarországon, amely fontos tanulságokat hordoz a magyarországi katolikus konfesszionalizáció erős időbeli-térbeli tagolódására nézve is. (145–167.) Kádár Zsófia a Trienti Zsinat szellemiségének hatását vizsgálja a jezsuita kongregációk működésében Magyarországon 1582–1671 között. Erről a dolgozatról is elmondható, hogy egy nagyobb és már számos eredményt hozó kutatási program eredményeivel ismerteti meg a nemzetközi közönséget. A barokk társulatok társadalomformáló szerepét a német és francia történetírás már évtizedekkel ezelőtt tudatosította, a hazai történettudomány azonban a legutóbbi időkig nem tanúsított különösebb figyelmet a jelenség iránt. A szerző által összeállított katalógus 18 városban 43 társulatot azonosított, ennek alapján négy alapítási periódust különít el, és bemutatja a kongregációk alapításának időbeli dinamikáját és térbeli sajátosságait. (179–202.) Mihalik Béla Vilmos az 1665-ben alapított kassai papnevelő intézet, a Kisdianum 17. századi történetét ismerteti. A katolikus egyház kelet-magyarországi jelenléte még mindig kevéssé kutatott területe a magyar egyháztörténetírásnak, ezért is fontos, hogy a szerző, szintén korábbi kutatásaihoz kapcsolódva, ennek a korábban szinte csak névről ismert intézménynek a múltjába kalauzolja az olvasót. A szeminárium kéziratos protokolluma, illetve egri és római források alapján tárgyalja a szeminárium szervezetét, a körülötte kialakuló konfliktusokat, illetve a növendékek összetételét. (203–213.) Eva Kowalská egy elfeledett jezsuita misszionárius és prédikátor, Nicolaus Kellio (1643–1684) életútját vázolja, a dolgozat a szűkre szabott témaválasztás miatt kissé idegen a kötet jellegadó írásai között. A lipótvári börtönlelkészként is működő páter a protestáns hagyományban nagyon negatív figuraként él, volt, aki a Tiso-féle klerikálfasizmus előfutárát látta benne. A szerző alapos levéltári kutatások alapján ezt a képet árnyalja, és megállapítja: Kellio lényegében a Nagyszombat és Bécs szemináriumaiban képzett újgenerációs katolikus lelkipásztorok és hitvitázók tipikus képviselője volt, nem pedig egy magányos kegyetlen harcos, amint alakját az evangélikus történetírás megrajzolta. (215–225.) A kötet utolsó négy tanulmánya irodalom- és zenetörténeti szempontból vizsgálja a Trienti Zsinat kulturális hatásait. A két irodalomtörténeti dolgozat szerzői, Bitskey István és Hargittay Emil a Pázmány-kutatás klasszikus képviselői. Bitskey egy pontosan négy évtizedes kutatás (a Humanista erudíció és barokk világkép című klasszikus monográfiája 1979-ben jelent meg) ös z szegzését adja a katolikus prédikáció Trienti Zsinat utáni megújulását vizsgáló írásában, különös tekintettel Pázmányra. Az írás kimutatja a zsinat hatását a katolikus retorikára, ennek alapján a barokk hitszónoklat fejlődésének főbb irányait, majd a prédikáció helyét vizsgálja Pázmány életművében, és kijelöli helyét a Tridentinum magyarországi recepciótörténetében. (117–238.) Hargittay a nagyszombati zsinatok határozatainak szerepét veszi górcső alá a 17. század elejének magyar irodalmában. Bemutatja a Tridentinum hatását a liturgikus könyvek reformjára és a Biblia-fordításra. Elsősorban jezsuita szerzők munkásságán keresztül vázolja a trienti szellemiség jelenlétét a magyar irodalomban Telegdi Miklóstól és Balassi Campianus-fordításától Veresmarti Mihályon és Vásárhelyi Gergelyen át Káldi Györgyig és Hajnal Mátyásig. (239–246.) A kötetet végén két zenetörténeti írás kapott helyet. Papp Ágnes a zsinati határozatok és a gyülekezeti éneklés kapcsolatait tárgyalja a Cantus Catholici című énekeskönyv kiadásai alap -
