Századok – 2020
2020 / 3. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Sorin Mitu: Az én Erdélyem. Történetek, mentalitások, identitások (Sárándi Tamás)
650 TÖRTÉNETI IRODALOM ján. A szerző alaposan elemzi a nagyszombati zsinatok egyházi énekekre vonatkozó dekrétumait, elkülöníti a magyarországi énekkincs különböző rétegeit, és fontos megállapításokat tesz a Sámbár Mátyás által gondozott, 1674. évi kiadás céljairól: a jezsuita misszionárius és hitvitázó által gondozott énekeskönyvben erőteljesen előtérbe kerültek a magyar nyelvű énekek, a szerkesztő a mise-ordinárium szövegeinek fordításával még inkább be akarta vonni a híveket a liturgiába. (247–259.) Gillányi Gabriella az egyszólamú latin liturgikus ének sorsát vizsgálja Magyarországon a Trienti Zsinat után. Az igen alapos tanulmány részletekbe menően mutatja be a gregorián zene visszaszorulását a 17–18. században. A kulturális és intézményes feltételrendszer összeomlása logikusan vonta maga után ennek a zenei tradíciónak az eltűnését. Összességében egy elhaló középkori tradíció képe rajzolódik ki, egyedül a zágrábi székesegyházban és a pálosoknál mutathatóak ki a továbbélés nyomai. (261–288.) Az ismertetést Vanyó Tihamérral kezdtem, vele is zárom le. Idézett könyvét az alábbi mondattal indítja: „A trienti zsinatnak a különböző államokban való végrehajtásáról összefogó képet adó munka, amely a tudományos igényeket kielégítené, nincsen.” Jelen kötet az 1930-as években úttörőnek számító magyar kutatás méltó folytatása. Az állítás a nemzetközi historiográfiára ugyan már nem igaz, de ahhoz, hogy magyar vonatkozásban, immár a nemzetközi közönség számára sem, ez a kötet, valamint a megjelenéséhez vezető sokéves, évtizedes kutatások sora jelentős mértékben hozzájárult. (Az ismertetés az ELTE BTK Szekfű Gyula Könyvtárában 2019. október 2-án elhangzott könyvbemutató szerkesztett változata.) Molnár Antal Sorin Mitu AZ ÉN ERDÉLYEM Történetek, mentalitások, identitások Mentor, Marosvásárhely 2017. 543 oldal Sorin Mitu, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem professzora, az újkori tanszék vezetője több évtizedes munkásságát Erdély újkori történelme kutatásának szentelte. Kutatási módszerei és látásmódja alapján elkülönül a kortárs történészektől: nem klasszikus politikavagy egyháztörténeti kérdéseket vizsgál, hanem a mentalitástörténet és eszmetörténet érdekli. Román kollégáitól az is elkülöníti, hogy fogékony az új történeti módszerek iránt, és bátran vegyíti a különböző tudományterületek megközelítési módozatait. Témái ugyanolyan „tabudöntögetőek”, mint a bukaresti Lucian Boiaéi, akire talán a legtöbbször hivatkozik könyvében. Mitu folyékonyan beszél magyarul, időnként magyar nyelven is jelennek meg cikkei, és nem áll tőle távol az ismeretterjesztő, könnyed, esszészerű írásmód, amely a nagyközönség számára is befogadható. Az, hogy neve mégsem túl ismert (az erdélyi magyar olvasók körében sem), részben visszahúzódó természetének, részben pedig annak tudható be, hogy könyvei megjelenését nem követték botrányok, s nem születtek „ellen-könyvek” és reakciók írásaira, mint például Boia esetében. Talán ezen a helyzeten kívánt változtatni a marosvásárhelyi Mentor Könyvkiadó, amikor 2017-ben lefordíttatta a szerző több kiadást is megért könyvét. A kötetet több megközelítésben lehet értelmezni: egyrészt kijelölve a tanulmányok helyét Sorin Mitu munkásságában, másrészt magának a kötetnek, illetve a magyar fordításnak a szemszázadok 154. (2020) 3. szám
