Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében
UGRAI JÁNOS 65 Ebben a körben 12-en voltak szegények vagy földműves család sarjai (16,9%) és kettejüknek volt tanító az apjuk. A nemeseknek az egykori seniorok és az abaúji „átlagos” papok körében mérhető arányai között tehát azért jelentős a különbség. Szintén nagy hasonlóságok mutathatók ki a seniorok és a kollégiumban lelkészi tanulmányaikat megkezdők földrajzi hovatartozása kapcsán. A 41 senior 29%-a, 12 fő Zemplénből származott, nyolcan-nyolcan Abaújból és Szabolcsból, hatan Borsodból, ketten Szatmárból származtak, s egy-egy fő érkezett Torna, Bereg, Komárom, Veszprém megyéből, valamint Csehországból. (Utóbbi a Csehországba került s ott szuperintendensi hivatalig jutott, majd Magyarországra visszatelepült Fazekas György fia volt.) E ponton talán a szabolcsiak némi felülreprezentáltsága emelhető ki. 39 A seniorok későbbi sorsát tekintve igen feltűnő, hogy a tiszáninneni református közösség legszűkebben vett szellemi elitjének meglepően kis hányada tűnik föl a körükben. A korábbi seniorokból nemigen lettek az egyházkerület meghatározó vezetői, a sárospataki kollégium professzorai, s különösen nem lettek széles körben ismert tudósok, közéleti személyiségek. A legfőbb kivétel Apostol Pál (1813),40 akit 1831-ben egyházkerületi főjegyzővé, 1848-ban pedig az egyház kerület püspökévé választottak. A korszakban az egyházkerület élén hat szuperintendens, illetve püspök szolgált, közülük azonban egyedül Apostol jutott el előzőleg a kollégiumi karrier csúcsára. Nem változik jelentősen a kép, ha az esperesi tisztségig emelkedő seniorokat vesszük sorra. Az 1799-ben kialakított Alsó-Zempléni Református Egyházmegye esperesi tisztségét 1806–1843 és 1868–1879 között három egykori senior töltötte be.41 Abaújban két rövid ideig működő esperes, Garas István (1824–1826) és Futó Dániel (1867–1868) volt kollégiumi diákvezér. Felső-Borsodban Somossy Sámuel (1862–1865) és Molnár József (1865–1871) jutott el a seniori székből az esperességig, míg Felső-Zemplénben Kálniczky Jánosról (1883–1894 között) mondható el ugyanez. Négy egyházmegyében (Alsó-Borsod, Gömör, Torna, Ung) nem szolgált olyan esperes, aki korábban senior lett volna. Úgy számolhatunk, hogy a századfordulótól kb. 1890-ig terjedő időszakban hivatalba lépett egyházi vezetők keresztezhették a vizsgálati alapsokaságot: egy majdan esperessé lett lelkész jó eséllyel már csak 1848 után érhetett el a 39 A tógátusi tanulmányokat 1816–1826 között megkezdők körében a zempléniek aránya 20–36%, az abaújiaké 9–27%, a borsodiaké 6–23%, a szabolcsiaké pedig 4–16% között ingadozott. Lásd Ugrai J.: Önállóság i. m. 226–227. 40 Innentől kezdve a személynév mögött közvetlenül zárójelbe tett évszám az illető seniori tisztségviselésének idejét jelzi. 41 Tóth István esperes: 1806–1829, Somossi István esperes: 1829–1843, Kőrösy István esperes: 1868– 1879.
