Századok – 2020

2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Ugrai János: Iskolai sikerek és társadalmi emelkedés. A sárospataki példa a 19. század első felében

ISKOLAI SIKEREK ÉS TÁRSADALMI EMELKEDÉS 64 A seniorok származása és az egyház elitje A seniorok csoportját 1781-től 1848-ig követjük, így Török Istvánnal kezdjük, s Bátorkeszi Józseffel fejezzük be az elemzést. Bátorkeszi egyébként két évig vi­selte a tisztséget, ugyanis a szabadságharc idején csaknem kiürülő kollégiumban nem tartottak seniorválasztást. Ezután két vagy akár négy évig maradtak a seni­orok hivatalban, tehát 1848-at követően jellegzetesen más rendben szerveződött a tisztség, mint korábban. Sőt, a neoabszolutizmus korában kényszerűen jelentős mértékben változott is az intézményen belüli szereposztás, majd pedig 1860 után szétváltak az oktatási és gazdálkodási irányítás feladatai, s mindkét területen fel­nőtt, szakképzett alkalmazottak váltak dominánssá.36 1848 után tehát már lé ­nyegét illetően változott a seniorok kollégiumon belüli szerepe – ez is indokolja a záródátum kiválasztását. Összesen 68 személy alkotja az alapsokaságot. Olyan nincs, akiről a nevén kívül semmit ne tudnánk, de olyan ifjú szép számmal akad, akinek az előéleté­ről, származásáról vagy épp a későbbi sorsáról nem rendelkezünk információval. Az iskolai anyakönyvek, névsorok hiányosságai miatt az első három évtized se­niorainak származásáról szinte semmit nem tudunk: csak a tisztséget 1809-től betöltő Somossi Istvántól kezdve rendelkezünk megbízható családi adatokkal, földrajzi hovatartozásról szóló ismerettel. A származásai adatokat illetően egyelő­re 41 fővel számolhatunk. Sokkal többeknek inkább a későbbi sorsát tudjuk leg­alább egy-két állomáshoz kötni: jelenleg hét esetben nincs semmilyen fogódzónk a későbbi pályáról, 61 esetben viszont igen, 15 seniort pedig a haláláig tudunk kísérni. A hiányos adatok mennyisége tehát nem akkora, hogy eleve lehetetlenné tegye a kollektív biográfiai elemzést. A seniorok származásukat illetően leképezték az akadémia lelkészképző ta­gozatának szokásos arányait. Nemesi címet 19-en (46,3%) viseltek, a 41 főből 11-en (26,8%) voltak lelkészek gyermekei, 10 főt (24,4%) a libertinus, plebeius és földműves kategóriák egyikébe soroltak. Egyetlen seniorról tudunk, aki taní­tónak vagy iskolamesternek volt a gyermeke.37 Miközben az akadémia tógátusi ifjúságával összevetve alig találunk különbséget, az Abaújban 1824–1894 kö­zött elhunyt 104 lelkész életrajzi adatai mutatnak legalább egy érdekes tanulsá­got.38 71 egykori abaúji lelkész társadalmi hovatartozásáról tudunk meg valamit, s közülük csak 19-en (26,7%) voltak nemesek, 24-en (33,8%) pedig papfiak. 36 Uo. 115–123. 37 A tógátusi tanulmányokat 1816–1826 között megkezdők körében a nemesek aránya 44–59%, a libertinusoké 18–36%, a papfiaké 5–25% között ingadozott. Lásd Ugrai J.: Önállóság i. m. 234. 38 Az Abaúji Helvét v. t. követő E.megyében szolgált s elhalt lelkipásztorok életrajza az 1824-dik évtől (1824–1894). TREKL. R.A.V. 3/8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom