Századok – 2020
2020 / 3. szám - TANULMÁNY - Mikó Gábor: Oszmánellenes hadjáratok lehetőségei a 16. század elején. Kísérlet Szrebernik, Szokol és Tessány várak visszahódítására 1513-ban
MIKÓ GÁBOR 583 volt.34 Perényi az ősz folyamán hadait több részre osztotta, és bizonyos hírek sze rint Boszniába készült a törökök ellen.35 Hogy a rendelkezésére álló katonai erő azon részével, amelyet támadó hadjárathoz felhasználhatott volna, tehetett-e volna bármit is az oszmán kézen lévő várak ellen, az felettébb kétséges. A kétkedés azért is jogos, mert, mint hamarosan látni fogjuk, amikor a három boszniai várat az oszmánok elfoglalták, a kormányzat semmiféle jelentős katonai erőt nem tudott a veszélybe került határszakaszra vezényelni. Nincsen adat arról, hogy október folyamán a nádor csapatai hol tartózkodtak. Az viszont bizonyos, hogy a boszniai pasa e hónap folyamán foglalta el az említett három erősséget. Ez már átvezet bennünket a határvédelem másik pilléréhez, a végvárakhoz. Nem igényel különösebb magyarázatot, hogy ezek a várak önmagukban nem tudták megakadályozni egy nagyobb ellenséges sereg betörését az országba, ám leköthették az erőinek legalább egy részét mindaddig, amíg a bandériumokat mozgósítják.36 Az elmélet azonban – mint oly sokszor – ezúttal sem ment át a gyakorlatba. Ennek legvalószínűbb oka talán az, hogy a nádor egyébként is több részre osztott csapatai másutt állomásoztak, a várak pedig gyorsan elestek, így a lehetséges felmentők nem jutottak el időben a hadszíntérre. Ami a várak ostromának kronológiáját illeti, ezt csak közvetett adatokból lehet rekonstruálni, ám azokból is kirajzolódik az erősebbnek tartott külső végvárvonal egy szakaszának gyors összeomlása. Mint már említettem, először egy 1512. november 1-jén kelt oklevélben esik szó a három erőd elestéről. Nyolc nappal később az uralkodó azt a csapatot, amelyet Sopron városa állított ki az ország nyugati határán fekvő Lánzsér ostromára, a fenyegetett déli határra vezényelte.37 Hasonló parancsot küldött Pozsonynak is. 38 Egy bő hónappal korábban, október 6-án ugyanezeket a csapatokat még kifejezetten Lánzsér ellen készültek 34 A még részletesebben vizsgálandó 1513. évi Szapolyai-féle hadjárat résztvevőinek számát 30 000-re teszi a kortárs Korbáviai János jelentésének Marino Sanutónál fennmaradt szövege: Wenzel G.: Marino Sanuto II. i. m. 241. Ez éppúgy irreálisan magas szám, mint a hasonlóképp Sanutónál fennmaradt, szintén egykorú forráson alapuló 22 000-es létszám Szapolyai János ama seregére vonatkozóan, amelylyel a vajda Temesvárnál legyőzte Dózsa György csapatait. Barta Gábor – Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Bp. 1973. 199. 35 Pálosfalvi T.: Bajnai Both i. m. 291. (A Michiel-féle Diarium Ljubić-féle kivonatos közlése alapján. A műből teljes szövegű kiadás máig nem készült.) 36 Vö. Szakály Ferenc: Hadügyi változások a középkori magyar állam bukásának időszakában. In: Ma gyarország hadtörténete két kötetben I. Szerk. Borus József. Bp. 1984. 137.; Perjés Géza: Az Oszmán Birodalom európai háborúinak katonai kérdései (1356–1699). In: Uő : Seregszemle. Hadtörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok. Bp. 1999. 40.; B. Szabó János: Mohács. Régi kérdések – új válaszok. A Magyar Királyság hadserege az 1526. évi mohácsi csatában. Bp. 2015. 75. 37 Sopron szabad királyi város története I/6. Közli Házi Jenő. Sopron 1928. 284/263. számú dok. Az oklevelet idézi Csermelyi József: Weispriachné háborúja. Egy 16. század eleji Sopron megyei konfliktus eseményei és értékelése. Történelmi Szemle 55. (2013) 479. 38 Deutschsprachige Handschriften in slowakischen Archiven. Vom Mittelalter bis zur Frühen Neuzeit. I. Westslowakei. Hrsg. Jörg Meier et al. Berlin 2009. 319., vö. még DF 241101.
