Századok – 2020
2020 / 3. szám - MAGYARORSZÁG ÉS AMERIKA: TÖRTÉNELMI KAPCSOLATOK ÉS HATÁSOK - Glant Tibor: Segélyezés és politika. A kétoldalú amerikai–magyar kapcsolatok kialakítása 1919-ben
GLANT TIBOR 511 jelentik további, tisztán magyarok lakta területek elcsatolását. 44 Az amerikai dilemmákat elemző alfejezetben utaltunk már erre: az 1919 első felében újabb és újabb területi koncessziókat követelő francia tisztek (például Vix március 20-án) minden magyar ellenvetést azzal söpörtek le az asztalról, hogy a határokról még nem született döntés, a magyarok személyes tapasztalata viszont az volt, hogy az utódállamok által „ideiglenesen” megszállt területekről csak katonai erővel lehetett az ellenséget kiszorítani (például Balassagyarmaton). Május elejére elkészült az osztrák és magyar békeszerződések első változata, a két fővárosba kiküldték a párizsi meghívót, de a Budapestre küldött meghívást (a bolsevik uralomra hivatkozva) visszavonták. Ez nagyban javította az osztrák delegációt vezető Karl Renner párizsi tárgyalási pozícióját, hiszen hivatkozhatott a közvetlen veszélyre és egyben arra is, hogy Ausztria nem támogatja ezeket az ideákat. A június 15-ei bécsi felkelés után három nappal így érvelt: „Ez a veszély, amely bennünket minden pillanatban fenyeget, és amelyről feltétlenül fel kell ismerni, hogy egész Európát is fenyegeti, megérttette velünk, hogy Nyugat-Magyarország német részének Német-Ausztriához csatolása abszolút szükségszerű. Német-Ausztria egyébként szomszédaink kalandor kormánya kalandor vállalkozásainak lenne a zsákmánya.”45 Ugyanez az osztrák kormány két héttel később befogadta és menedékesnek tekintette a Budapestről menekülő Kun Bélát és társait. Azt a határkérdések kapcsán már láttuk, hogy július közepén az északi, nyugati és déli határt is Magyarország rovására módosították. Egyedül Ioan Bratianu román miniszterelnök nem tudta – nyíltan vagy burkoltan a Tanácsköztársaságra hivatkozva – módosíttatni a korábban már véglegesített, keleti (magyar–román) határt. Abban, hogy a győztes hatalmak – köztük az Egyesült Államok is – Ausztriát kedvezőbben ítélték meg, mint Magyarországot, az esetleges osztrák–német egyesüléstől való félelemnek is szerepe volt. A két legyőzött és megcsonkított állam egyesülése alapjaiban ingatta volna meg a brit (egyensúlyi) és francia („barrière de l’Est”) terveket a háború utáni Közép-Európa politikai térképével és jövőjével kapcsolatban, hiszen azt akár sikerként is elkönyvelhették volna a legyőzöttek. Az új osztrák kormány már 1918. november 12-én bejelentette, hogy egyesülni kíván Németországgal, és 1919. február 27-én Berlinben meg is indultak a kétoldalú tárgyalások a két vesztes ország között. Február 24-én a Tízek Tanácsa (Wilson távollétében) megegyezett abban, hogy felgyorsítják az osztrák és magyar béke előkészítését, március 5-én pedig 30 millió dollárnyi élelmiszer megvásárlására adtak hitelt az éhező Bécsnek. (Hasonló hitelt Magyarország csak 44 Deák, F.: Hungary i. m. 102–106.; 164. A Smuts-misszióról lásd például L. Nagy Zs.: A párizsi békekonferencia i. m. 101–115. 45 Idézi Ormos M.: Padovától i. m. 286.
