Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - IN MEMORIAM
BÁCSATYAI DÁNIEL 373 A Cerbanus nevével összefüggésbe hozott Damascenus-fordítás tehát 1147-ben már ismert volt Reichersbergben, Franciaországba pedig – minden valószínűség szerint – már 1154 előtt eljutott. A clairvaux-i könyvtár Cerbanus-kézirata itt nyeri el jelentőségét, ebben ugyanis a De orthodoxa fidé ből származó részlet szerzőjeként nem Damaszkuszi Szent János, hanem Nagy Szent Vazul van feltüntetve. A troyes-i kéziratban megőrzött szöveg tehát egy olyan korai másolat, amelyhez hasonló eredetileg Gerhoch és Petrus Lombardus számára is rendelkezésre állt. Az admonti és reuni kéziratok, amelyek az eddigi kritikai kiadások alapját képezték, ezzel szemben egy olyan későbbi fázist tükröznek, amikor már kétségtelenül bebizonyosodott, hogy a mű szerzője Damaszkuszi Szent János. A fentiek alapján korántsem lehet kizárni, hogy a Petrus Lombardus által 1154 előtt megismert De orthodoxa fide -töredéket a clairvaux-i könyvtárban őrzött kó dexről másolták. Korábban felmerült az a lehetőség, hogy Gerhoch, aki 1150-ben Párizsban járt, maga közvetítette a mű ismeretét a magister Sententiarum felé. 49 Ezt természetesen nem lehet kizárni, ám a troyes-i kézirat provenienciája inkább a ciszterci közvetítést valószínűsíti. Gerhochhal kapcsolatban azonban még egy dologra feltétlenül érdemes utalni. Ha feltételezzük, hogy a Damascenus-fordítás éppen úgy Cerbanus műve, mint a De caritate latin változata, akkor különös jelentőséget nyerhet szemünkben az a tény, hogy a De caritate egyik bővebb szöveget fenntartó kóde xe, a müncheni kézirat éppen aldersbachi eredetű. Az 1146-ban Aldersbachból elküldött ágostonosok ugyanis, mint láthattuk, Reichersbergben találtak új otthonra, így akár ők is magukkal vihettek egy másolatot Reichersbergbe Damaszkuszi Szent János művéből. Épp így felvethető azonban, hogy a klosterneuburgi közösség volt a közvetítő, amelynek élén 1140 és 1167 között Gerhoch öccse, Marquart állt, akivel 1133 előtt folytatták közös franciaországi tanulmányaikat.50 Az aldersbachi és klosterneuburgi közvetítésre vonatkozó hipotézist sajnos gyengíti, hogy a Damascenusszöveg e kolostorok könyvtáraiból nem került elő. Lehetséges, hogy a korszak egy másik tekintélyes apátja, az Admont élén álló Gottfried ajánlhatta a De orthodoxa fidét Gerhoch figyelmébe, aki a Damaszkuszi művének latin fordítását először idé ző Liber contra duas hereses t éppen Gottfriednak ajánlotta. 51 Ez ellen azonban azt hozhatjuk fel, hogy az admonti kéziratban Damaszkuszi Szent János neve van feltüntetve szerzőként, míg Gerhoch Szent Vazult tekintette a munka írójának. 49 Walter Berschin: Griechisch-lateinisches Mittelalter. Von Hieronymus zu Nikolaus von Kues. Bern 1980. 303. 50 Jean-Marie Moeglin: Träger und Modalitäten des Austauschs: Institutionen – Personen – Quellen. (Ende 11. Jh. – Anfang 13. Jh.). In: Germania litteraria mediaevalis Francigena. I. Die Rezeption lateinischer Wissenschaft, Spiritualität, Bildung und Dichtung aus Frankreich. Hrsg. Fritz Peter Knapp. Berlin 2014. 94. 51 Peter Classen: Gerhoch von Reichersberg. Eine Biographie. Mit einem Anhang über die Quellen, ihre handschriftliche Überlieferung und ihre Chronologie. Wiesbaden 1960. 416.
