Századok – 2020
2020 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - IN MEMORIAM
BÁCSATYAI DÁNIEL 371 (organum Sancti Spiritus ) volt, míg a hosszabb szöveget fenntartó kéziratok néme lyike szerint Szent Maximosz atya a Szentlélek szavának eszköze (organum verbi Sancti Spiritus) volt. A fentiek alapján a müncheni, linzi és klosterneuburgi kódexek szoros egysége figyelhető meg, s azt tapasztalhatjuk, hogy a frissen felfedezett kézirat szövegminősége nem marad el a müncheniétől. A meglehetősen hanyagul másolt troyes-i kódex ugyancsak a fenti kéziratcsaládhoz csatlakozik, ám kapcsolatban áll a stemma másik végén található admonti és reini kéziratokkal is. Itt kell azt is megemlíteni, hogy ama kevés helyen, ahol a klosterneuburgi szöveg eltér a müncheni kéziratétól, ott gyakran egyezik – méghozzá kulcshelyeken – a troyes-i kézirattal és a csonkult szöveghagyománnyal. A fentiek figyelembe vételével kell majd felrajzolni a kéziratok fáját. A De caritate latin fordítása után most a másik szöveg, a Damaszkuszi Szent János által írt De orthodoxa fide fordítása felé kell fordulnunk. Korábban láthattuk, hogy ez csak feltételesen köthető Cerbanus személyéhez. Az attribúciót elsősorban a közös kézirati hagyomány indokolja: a De caritate esetében csonkább szöve get fenntartó admonti és reini, valamint a bővebb szöveget hozó, de a két család között közbülső helyet elfoglaló troyes-i kéziratok. A De caritate bővebb szövegét hozó kódexek – a troyes-i kivételével – sajnos nem tartalmazzák Damaszkuszi Szent János művét, így korántsem bizonyos, hogy a két szöveg sorsa olyan szorosan függ össze, mint azt korábban gondolták. Nincs tehát perdöntő bizonyítékunk arra, hogy a Cerbanus által Pásztón talált görög nyelvű Szent Maximosz-kézirat mellett valóban ott volt Damaszkuszi Szent János műve is. Az azonban kétségtelen, hogy a két közösen hagyományozódó fordítás Kelet-Európából került nyugatra, és csaknem egy időben keletkeztek. Cerbanus vendéglátója és ajánlásának címzettje, Dávid apát 1137 és 1150 között állt Pannonhalma élén, de hivatalát akár már 1131-ben is elfoglalhatta,42 így a Maximosz-fordításnak is 1131 és 1150 között kellett születnie. A másik mű, a De orthodoxa fide latin nyelvű fordításának felső időhatárát azoknak a műveknek a ke letkezési ideje jelöli ki, amelyek már idéznek Damaszkuszi Szent János latinra átültetett szövegéből, de csak abból a nyolc fejezetből, amely Cerbanus Maximoszfordításával együtt jelenik meg a kéziratokban. Gerhoch von Reichersberg több munkájában is idézi, elsőként Eberhard bambergi püspökhöz írt levelében és Contra duos hereses című írásában, amelyek egyaránt 1147-ben keletkeztek. 43 Igaz, amikor idézetei forrását megjelölte, Gerhoch egy bizonyos Sanctus Basiliusra – kétségtelenül Nagy Szent Vazul egyházatyára – hivatkozott. Tévedésére – miként Peter Classen 42 A Pannonhalmi Szent-Benedek-Rend története I. Szerk. Erdélyi László. Bp. 1902. 117. 43 A szóban forgó idézeteket tartalmazó Gerhoch-művek keletkezési idejéhez lásd Peter Classen: Das verkannte Johannes Damascenus. Byzantinische Zeitschrift 52. (1959) 297–303.
