Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Borbély Zoltán: Nemesi stratégiák és társadalmi mobilitás Felső-Magyarországon a 17. század első felében
BORBÉLY ZOLTÁN 29 míg a másik oldal egyre inkább a Rákóczi-dinasztia befolyása alá került. Záró évnek ezért a nádor halálát jelöltem ki. Ez majdnem egybeesik a linzi szerződés megkötésével, amely egyértelműen a Rákócziak befolyásának drasztikus megnövekedését eredményezte a régióban, ami a társadalmi erőviszonyok tekintetében is korszakhatárnak tekinthető. A politika- és köztörténeti események mellett azonban a századforduló utáni években fontos változások történtek a téma szempontjából legalább akkora jelentőséggel bíró birtoklástörténeti vonatkozásban is. Az örökös főrendiség létrejöttének első monográfusa, Schiller Bódog, aki a mágnási rend megjelenésének közjogi jelentőségét mutatta be, rámutatott arra is, hogy „e jogi alap mögött mégis a földbirtok volt az a döntő tényező, ami előidézte s irányította az örökös főrendek létrejöttét. Ha nem is a birtok minősége – mert a szabad birtok nemében a magyar korona területén különbség nem létezett, de a földbirtok mennyisége teremtett különbséget a magyar nemesség tagjai között s vonta maga után a közjogi egység részleges megszűnését”.13 Vagyis a mobilitási kérdések vizsgálatát célszerűnek tűnik első lépésben a birtokviszonyok változása felől megközelíteni. A korszak sajnos elég rossz forrásadottságokkal rendelkezik, ha általános birtoklástörténeti adattárat szeretnénk összeállítani. A nem sokkal a századfordulót megelőzően készült házösszeírás adatai számítanak gyakorlatilag az egyetlen forráscsoportnak, amelyen az egész régió birtokviszonyai tükröződnek.14 Ezt követően azonban a 18. századi felmérésekig nem készült hasonló egységes összeírás, így sajnos a birtokviszonyok változását nem lehet pontos számadatokkal nyomon kísérni. Az 1598. évi házösszeírás adatai alapján a felső-magyarországi régió legnagyobb birtokosa ecsedi Báthory István volt, aki országos viszonylatban is a Thurzó és Pálffy családok, valamint Illésházy István mellett a legnagyobb birtokállománnyal rendelkezett. Abaúj, Szabolcs, Szatmár és Zemplén vármegyékben fekvő jószágaival 3752 jobbágyház birtokosának mondhatta magát. A legnagyobb birtokosok rangsorában, országos viszonylatban is Báthoryt követte Dobó Ferenc, akinek 1681 adózó jobbágyháztartása volt ekkor Felső-Magyarországon elszórva (Abaúj, Bereg, Szabolcs, Ung) és legalább ennyi Bars, Nyitra és Zólyom vármegyében. A jelzett időpontban a Felső-Magyarországon összeírt házak 8,5%-a volt a két mágnás birtokában, akik családjuk utolsó, fiú örökös nélküli tagjai voltak, így haláluk igen jelentős változásokat vetített előre a régióban. 15 Először Dobó Ferenc távozott az élők sorából 1602. szeptember közepén, majd három évvel később, 1605. július 25-én az országbíró halálával a Báthoryak 13 Schiller B. : Az örökös főrendiség i. m. 202. 14 Dávid Zoltán: Az 1598. évi házösszeírás. Bp. 2001. 15 Uo. passim.
