Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 163 átnyúló roppant vagyonáról nem is beszélve. 111 Felettébb érdekes ugyanakkor, hogy maga Mátyás erőfeszítést sem tett ennek a királyivá lett családi vagyonnak a növelésére – holott az Engel által javasolt logika éppen ezt sugallná. Maga Engel tételesen bizonyította, hogy Mátyás az uralkodása idején a koronára háramlott vagyonokat hetekkel, hónapokkal a korábbi birtokos halála után szétosztogatta. 112 Nem akármilyen vagyonokról volt pedig szó: a Töttösök, Cudarok, Kórógyiak, Csupor Miklós, a Marótiak, Garaiak öröksége egyenként is számos várra és falvak százaira rúgott. (Engel összesen 90 háramlott uradalommal számol Mátyás uralkodásának 32 éve alatt).113 Ha igaz lenne az „erős királyi hatalom = királyi (vár)uradalmak relatív többsége” tétel, akkor azt várnánk, hogy Mátyás a háramlott uradalmakat – a jó Anjouk és az öreg Zsigmond módjára – saját kezelésbe veszi, és királyi familiárisok, esetleg hű bárók közbeiktatásával kormányozza őket. Ehelyett, mint maga Engel is konstatálta, egyfajta „káderfejlesztési program” elemeiként használta őket: a háramlott birtokokkal tovább gazdagította már eleve nagybirtokos híveit, illetve beemelte közéjük azokat a köznemesi származású kádereket, akiket bizalmával kitüntetni érdemesnek látott. Pontosan azt csinálta tehát a királyi birtokokkal, amit korábban – igaz, nagyvonalúbban – a fiatal Zsigmond vagy éppen Mátyás kortársa, IV. Edward angol király: adományaival a saját képére formálta az arisztokráciát, módosítva a helyi hatalmi viszonyokat. 114 Voltak persze mások is, akik felfigyeltek a magyar rendiség hagyományos értelmezésében rejlő belső ellentmondásra. Kubinyi András, a Mátyás-kori államról írva, arra a megállapításra jutott, hogy „nem beszélhetünk tehát arról sem, hogy Mátyás és a bárók viszonyában az államhatalom és a széttagoltságot képviselő urak közti ellentét lett volna a leglényegesebb, de arról sem, hogy a nemesség mintegy természetes szövetségesként támogatta volna a királyi politikát. Mátyás mindig meg tudta találni azokat az erőket, akik egy adandó alkalommal hajlandók voltak politikáját erősíteni”.115 Kubinyi értelmezése azonban még mindig abból az előfeltételezésből indul ki, hogy a királynak, ha hatalmát gyakorolni akarja, okvetlenül támaszkodnia kell valamelyik társadalmi csoportra – hol a bárókra, hol a köznemességre. Annak ellenére, hogy, mint maga Kubinyi megállapította, „a király és a bárók számos kérdésben egymásra voltak utalva”, és az országgyűléseken Mátyás – az adó megszavazása fejében – „szó nélkül szentesítette a hatalma korlátozását célzó, de utána általa 111 Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála. Századok 149. (2015) 429–431. 112 Engel P.: Magyar világi nagybirtok i. m. 44. 113 Uo. 54–55. 114 Charles Ross: Edward IV. New Haven–London 1997. 334. Vö. John Watts: Henry VI and the Politics of Kingship. Cambridge 1999. 97–98. 115 Kubinyi A.: Mátyás kormányzata i. m. 9–10.
