Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 161 arisztokrácia szüntelen küzdelme 1437–1439 után. E tekintetben megelégedett Mályusz eredményeinek citálásával, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy kivette a mályuszi egyenletből a köznemesség „állammegmentő” szerepét, aminek következtében nem is maradt számára más, mint a magyar állam végzetes elgyengülését és szétmállását vizionálni. Láttuk azonban, hogy mindazok a tünetek, amelyekben Mályusz a főnemesség szeparatista, oligarchikus törekvéseit azonosítani vélte – az erdélyi vajda és a szlavón bán korlátlan bírói hatalmától a királyi hatalom elemeinek uzurpációján keresztül a majdnem független tartományuraságok létrejöttéig – forrásokkal nem igazolhatók. Ugyancsak nem vizsgálta Engel, hogy a királyi várrendszer széthullása pontosan miért és hogyan befolyásolta a hatalmi viszonyok megoszlását. Mivel a királyi hatalmat a királyi birtokok dominanciájával azonosította, egyszerűen arra következtetett, hogy utóbbi megszűnésével az előbbinek is meg kellett gyengülnie. Ha pedig a királyi hatalom meggyengült, a birtokstruktúra átalakulásának haszonélvezője, a nagybirtokos arisztokrácia szükségszerűen megerősödött, és ezáltal az „örökös harcban” a királyi hatalom fölébe kerekedett. A folyamat eredménye: az állam sorvadása. Mindennek ellenére Engel elmélete, ez kétségtelen, máig töretlenül érvényesülő befolyást gyakorolt a késő középkori magyar történelem vizsgálatára. A királyi hatalom erejét – vagy éppen erőtlenségét – rutinszerűen a királyi, bárói, köznemesi, illetve egyházi kézen lévő várak arányával szokás szemléltetni, és ha ez az arány a királyi várakra nézve kedvezőtlennek bizonyul – márpedig a 15. század kezdetétől szükségszerűen ez a helyzet – akkor ez „igen megnehezítette a királyi hatalom érvényesítését”, mivel a „tényleges hatalom [...] az egyre inkább mágnásnak nevezett világi nagybirtokosok kezében volt, még az uralkodó is kénytelen volt kívánságaikat tekintetbe venni”.105 A hatalom megoszlásának ez a várak birtoklásán alapuló modellje azonban – hasonlóan Mályusz rendi állam koncepciójához – több problémát vet fel. Először is nem ad választ arra a kérdésre, pontosan hogyan nehezítette a királyi hatalom gyakorlását a váruradalmak nagyobb részének magánkézre kerülése. Arra ugyanis, hogy a nagybirtokos arisztokrácia testületileg szállt volna szembe a királyi hatalommal, nem nagyon tudunk példát 105 Kubinyi A.: Mátyás király i. m. 30–31. Vö. Uő: Mátyás kormányzata. In: A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola tudományos közleményei. Történelmi tanulmányok 2. Szerk. Varsányi Péter István. Szombathely 1991. 5–6.; Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526. Bp. 1998. 342. (a vonatkozó rész Kubinyi András munkája): „A Jagellók korában a király személyes hatalma erősen meggyengült: az uralkodó a trónviszályok idején számos királyi várat és várost volt kénytelen elzálogosítani, sőt eladományozni. 1526-ban az ország várainak már csupán 5%-a volt a király és mintegy 2%-a a királyné kezén. Ezzel szemben a világi nagybirtokosok, az arisztokrácia csaknem a várak felét, 47,1%-át birtokolta.” Draskóczy István: A tizenötödik század története. Bp. 2000. 211.: (II. Ulászlóval szemben a) „nagyurak szavának az adott súlyt, hogy ebben a korszakban a váruradalmaknak alig több mint 7%-a felett rendelkezett a király”.
