Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
PÁLOSFALVI TAMÁS 145 magyar historiográfiának. A tanulmány megkerülhetetlen hivatkozási ponttá vált mindenki számára, aki a korabeli Magyarország politikai vagy társadalmi fejlődését, esetleg általában a rendiség problémáját vizsgálja, és nem hiányozhat egyetlen bibliográfiából vagy egyetemi vizsgára feladott kötelező irodalomból sem.52 A dolgot a Mályusz minden munkájára jellemző adatgazdagság és világos érvelés mellett nyilván az is magyarázza, hogy rajta kívül sem előtte, sem azóta nem vizsgálta senki részletesen a 15. századnak azt a két évtizedét, amikor a köznemesség részvételével tartott országgyűlések a magyar politikai élet integráns részévé váltak. Mályusz következtetései ennek megfelelően úgy kerültek bele a magyar történetkutatás véráramába, hogy azok megalapozottságát, helytállóságát, alkalmazhatóságát senkinek nem állt módjában ellenőrizni, más véleményekkel ütköztetni – egyszerűen azért, mert az övéhez hasonló forrásismereten alapuló vélemények nem léteztek, és a mai napig sem léteznek. Ez a helyzet már önmagában is indokolná, hogy több mint hatvan év után ismét elővegyük Mályusz Elemér munkáját, és legalább azzal a – nem túl bőséges – ismeretanyaggal ütköztessük, amely időközben mégiscsak felgyűlt az általa is vizsgált korszakra vonatkozóan. Ennél fontosabb szempont, hogy Mályusz a magyar „rendi állammal” kapcsolatos elméletét egy olyan historiográfiai konstrukció alapjára húzta rá, amely már a saját korában sem számított modernnek, mára pedig teljesen elavultnak mondható. (Erre a későbbiekben még visszatérek.) Ha pedig a kiinduló tételek sem érvényesek, erős a gyanú, hogy a belőlük levont következtetések is revízióra szorulnak. És végül a legfontosabb: a korszakot az átlagosnál jobban ismerő kutató számára itt még inkább szembeszökő, hogy Mályusz első pillantásra meggyőzőnek tűnő és kétségtelenül elképesztően széles forrásbázison felépülő elméletei a valóságban milyen gyenge lábakon állnak, és milyen kevés kapcsolatot ápolnak magukkal a forrásokkal. Ez utóbbiakat Mályusz, ennyi bátran leszögezhető, még saját korábbi önmagához képest is feltűnő szabadossággal hajlítgatta a számára kedves előfeltevésekhez, elképesztő mennyiségű bizonyíthatatlan feltevéssel és következtetéssel terhelve őket. Eljárása, mint arról már szó esett, nemcsak az 1957-es Hunyadi-tanulmányt jellemzi, hanem szinte valamennyi olyan írását, amely a rendi korszakkal foglalkozik. 52 Tételes felsorolásuk teljesen felesleges lenne, elegendő egy pillantást vetni a középkori magyar törvények modern kiadásához (Decreta regni Hungariae. Gesetze und Verordnungen Ungarns 1301–1457. Szerk. Döry Ferenc – Bónis György – Bácskai Vera. Bp. 1976. – a továbbiakban: DRH 1301–1457 – passim) fűzött kommentárokra és jegyzetekre ahhoz, hogy az ember meggyőződjön Mályusz munkájának óriási hatásáról. Vö. még az idegen nyelvű irodalomból Janos M. Bak: Königtum und Stände in Ungarn im 14.–16. Jahrhundert. Wiesbaden 1973. 103.; Martyn Rady: Nobility, Land and Service in Medieval Hungary. London 2000. 210.
