Századok – 2020
2020 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Pálosfalvi Tamás: Monarchia vagy rendi állam? Gondolatok a késő középkori magyar állam jellegéről
MONARCHIA VAGY RENDI ÁLLAM? 146 Mályusz Elemér és a rendi állam Mályusz gondolatmenetének kiindulópontját az a feltevés képezi, amely az 1940-es tanulmány alapja is volt: hogy tudniillik a 15. századi nagybirtokosok – evidensen a Zsigmond-kori vagyonok kialakulása miatt – „a királynál, ha ennek nincsenek személyes, lekötelezett hívei, ha nincs pártja, együttesen erősebbek, nélküle is el tudják kormányozni az országot”. 53 Míg a 14. századi nagybirtokosok csak arra törekedtek, hogy minél nagyobb birtokot szerezzenek, „Hunyadi korának nagybirtokosai” már arra, hogy uralmuknak „állami szervezet” jellegét adják, ennek érdekében pedig tudatosan törekedtek a felségjogok jelentősebb elemeinek „zsákmányul ejtésére”. Királyi hatalom és nagybirtokos arisztokrácia viszonya ennél fogva más, mint konfliktusos nem is lehet, hiszen előbbinek elemi érdeke a korlátozására törekvő erők megfékezése. Ha figyelmesebben szemügyre vesszük a példákat, amelyekkel Mályusz az elméletét alátámasztani törekszik, akkor kiderül, hogy azok többsége erre tökéletesen alkalmatlan – és ez még a jobbik eset, ugyanis számos helyen a tudós szerző olyan mértékben értelmezte félre a felhasznált forrásokat, hogy már nagyon nehéz nem tudatosságra gyanakodni. Eleve árulkodó, hogy Mályusz a királyi hatalom sérelmére tett „uzurpációk” legtöbb példáját abból az időszakból válogatja, amikor – uralkodásra alkalmas király hiányában – nem is lehetett szó a királyi hatalom érvényesítéséről. Teljesen indokolatlan az I. Ulászló halála (1444. november) és V. László tényleges uralmának megkezdése (1453. január) közötti időszakban az ország kormányzását biztosító főurak hatalomgyakorlása kapcsán a „királyi felségjogok elemeinek” megszerzéséről elmélkedni, hiszen az inkriminált bárók – köztük Hunyadi János – másként, mint a királyi hatalom elemeinek gyakorlásával nem is biztosíthatták volna az ország kormányzását. De Mályusz példái akkor is sántítanak, ha szélesebb időkörből válogat. „Bármelyik főúr vezetője lehetett annak a megyének, amelyben birtokai feküdtek, ha a királlyal magának adatta az ispáni tisztet”, írja például a „közigazgatás”, a „megyei szervezet” vélelmezett bárói „kézbevétele” kapcsán,54 de az állítás érvényességét nehéz volna a 15. század közepére korlátozni; kétszáz évvel korábban vagy később ugyanúgy megállna. Ráadásul e tételt olyan példákkal illusztrálja – az Ozorai Pipónak mint temesi ispánnak alávetett megyecsoporttal, illetve a macsói bánsághoz tartozó megyékkel –, amelyeket bajosan lehetne a nagybirtokos arisztokrácia hatalmi ambícióinak keretében értelmezni, lévén hogy létrejöttüket határozott és kifejezetten erős királyi akaratnak köszönhették. Ha persze, mint Mályusz, úgy gondoljuk, hogy a macsói 53 Mályusz E.: Magyar rendi állam i. m. 4. 54 Uo. 7.
