Századok – 2020
2020 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Pető Andrea: Elmondani az elmondhatatlant. A nemi erőszak története Magyarországon a II. világháború alatt (A. Gergely András)
1365 TÖRTÉNETI IRODALOM ború utáni emlékezetpolitika alakulása, mindezeknek német, amerikai, francia vagy Európán kívüli változataival – köztük kiemelten az orosszal. A történeti tényanyag és forrásleltár után mintegy kézenfekvő indításként összegzi a szerző, hogy az erőszak mint a mindenkori hadviselés egyéb haszonszerző metódusai között is az egyik legerősebb gyakorlat, a megszálló viselkedésmódok rutinizált formája volt és maradt, ami persze korántsem csupán a „feminizmus” optikáján át látszik összehasonlításra érdemesnek. Pető bevezetője a magyar kutatások és témafeldolgozások között is az emlékezetpolitikai fordulatra helyezi a hangsúlyt, de vállalja az összehasonlító eljárást is a német megszállás, az orosz katonai bevonulást megelőző időszakok (1849, 1914–15), az 1944–1945 során lezajlott események, az 1956-os megszállás, az egész „felszabadítás/megszállás”-vitakör, továbbá a Vörös Hadsereg más térségekben elkövetett atrocitásainak lajstromával. A nyolc nagyobb fejezet előtt A háborús nemi erőszak típusai és magyarázatai révén vezet az empirikus áttekintéshez, míg A következmé nyek fejezet a megesettek körüli vitákra nyit rálátást, és alaposan körüljárja a számadatokra vonatkozó bizonytalan becslések kérdéskörét. A magyar adatok szerint 80 és 250 000 között lehetett a megerőszakolt nők száma. A magukra maradt kisebb falvak más arányban voltak elszenvedői a nemi erőszaknak, mint a városba menekülőket tömegesen befogadó települések. Mások a korabeli becslések Berlinben vagy Bécsben, más a francia vagy amerikai statisztika ugyanitt és ugyanerről, valamint megint más a harctéri, a hátországi, a meghódított, a felszabadított vagy a megszállt térségekben. Ugyanígy eltérő képet kapunk aszerint, miképpen regisztrálják a sérelmi és az orvosi eseteket, hogyan ítélik meg a nemi erőszak csoportos voltát, a Soá szélsőségeit, a katonai erők mozgásával kapcsolatos túlkapásokat, a „kényszerített” és az „önkéntes” szexuális kapcsolat megkülönböztetését. Az „erőszakos meghódítás” valóságos, titkolt, majd 1989 után emlékező típusú elbeszélésekben már megjelenő mivoltát is figyelembe véve kell mérlegelnünk a művi terhesség-megszakítások számarányait és jogi aspektusait, vagy a fertőző nemi betegségének megjelenésének és következményeinek tényadatait is. Pető szerint a lakosság 6 és 40 százaléka közé tehető a megerőszakolt nők arányszáma. Önálló alfejezeteket alkotnak a kötetben a nemi betegségek kérdései, a prostitúció, a kollaborálások különféle módjai, az ellenállás, a megtorlás és a büntetések változatai. Pető nem demonstrálja egy monografikus feltárás igényét, ám a szovjet katonák elkövette erőszak emlékezet-történeti szempontú anyagára éppúgy fókuszál, mint ahogyan az elmondott, elhallgatott, jegyzőkönyvekbe foglalt, a vádak lefolytatásáig eljutott, a megtorlással kísért, a jogilag értelmezett, a politikai propagandával és állampolitikai eszközökkel elsikált, formalizáltan lebonyolított, interjúk nyomán felszínre került. Sőt, a naplókban és dokumentumregényekben, filmeken és fotókon rögzített példák közül, illetve a nemzeti emlékezetpolitikába vagy narratív történetmondásba simuló változatokból is sokfélét tipologizál és végigelemez. Ezt még kiegészíti a „digitális fordulat” anyagával, a jogi elhallgatás és az elismertetés megoldásával, végső soron az emlékmű-állítás egyre növekvő filmes és dokumentált variációinak magyar, európai, sőt tengerentúli változataiban megjelenő kísérleteivel. Mindezeket önálló fejezetben kíséri, „öleli át” és írja felül a megnyíló orosz levéltári anyagok, források sora, a kegyetlenségek, valamint „a csend összeesküvése” címén megnevezett geopolitikai-katonai aspirációk, „a militarizmus kultúrájának folyamatosságával” is számoló értelmezési mező áttekintése (szemtanúk, női katonák, orosz–ukrán emlékezetpolitikai megmérkőzés, a jogi szembenézés kérdései) révén. Kellően komplex összkép ez, s ha e munka nyomán időközben meg is fogalmazódtak egyes kérdéseket másként fölvető szakmai nézőpontok, nem vitás, hogy efféle áttekintést alig adtak eddig a történettudományi résztanulmányok. Fontos és letisztult fejezet a kötet Összegzés e, melyben a kereső szempontok és a válaszadási módok szemléje segít észlelni a háborús nemi erőszak brutális, eszközjellegű, kommunikált vagy titkolt, kutatási témává tett, „instrumentalizáló hatásaival” együtt is feldolgozást igénylő
