Századok – 2020
2020 / 6. szám - VITA - Zsoldos Attila: Néhány kritikai megjegyzés az 1264–1265. évi belháború újrakeltezésének kísérletéhez
NÉHÁNY KRITIKAI MEGJEGYZÉS 1340 királynak az isaszegi csatáról és az országból való kivonulást tervező kunok elleni akcióról egyaránt megemlékező, 1266-ban kiadott oklevele, továbbá a pécsváradi konvent 1267 februári oklevele, mely bizonyítja, hogy kiadása idején már nem Kőszegi Henrik, hanem a belháború idején még az országbírói méltóságot viselő Kemény fia Lőrinc volt a nádor. Negyedikként melléjük sorolhatjuk az ifjabb király 1265-ben kiadott oklevelét, mely vélhetően azért kerülhette el sorsát, tudniillik a „hibás keltezésű”-nek vélt oklevelek csoportjába sorolást, mert sem az Isaszeg, sem a Feketehalom helynevek nem szerepelnek benne, ellenben megemlékezik arról, hogy az ifjabb király és apja között nem sokkal korábban (paulo ante) dúlt háborúság során, amikor István ifjabb királyt sok bárója elhagyta, Rátót nembéli Domokos fia István érdemeket szerzett István ifjabb király szolgálatában, amiért is megkapta urától – tartozékaival együtt – a Heves megyei Ágasvárat,63 melyet az ifjabb király Jób pé csi püspök hűtlen hanyagsága miatt veszített el, ám utóbb visszaszerzett. 64 Bácsatyai Dániel említi tanulmányában az oklevelet, azzal kapcsolatos álláspontja azonban nehezen fejthető meg. Az egyértelműnek tűnik, hogy Ágasvár történetét elválasztja a belháborútól, s egy olyan eseményhez köti, amelynek alkalmával „István IV. Béla ellen hadjáratot vezetett”, ami azért különös, mert az ifjabb királynak egyetlen alkalma volt arra, hogy apja ellen saját, ifjabb királyi országrészében „hadjáratot vezessen”, történetesen az 1264–1265. évi belháború. Ami nem érthető: Bácsatyai Dániel előbb megállapítja, hogy az oklevél „nem hagy kétséget afelől”, István „táborát számos bárója elhagyta”, mégpedig egy olyan időpontban, „amikor az ifjabb király volt a kezdeményező fél”, majd azért dönt úgy, hogy az ágasvári oklevél története „nem illeszthető be a belháború eseményeinek egymásutánjába”, mert „életszerűtlen az a feltételezés, hogy a bárók éppen akkor hagyják cserben az ifjabb királyt”, amikor az „a kezdeményezést magához ragadva” sikert sikerre halmoz.65 Ember legyen a talpán, aki ezek után képes eldönteni, mi „életszerű” és mi nem. Tény mindenesetre: a belháború során voltak István ifjabb király számára kritikus időszakok, amikor sokan elhagyták,66 s várait átadták ellenségeinek,67 így semmi sem indokolja, hogy az Ágasvár sorsának alakulásával kapcsolatos elbeszélést kiragadjuk a Dévától Isaszegig ívelő eseménysorból, melynek, amint az jól ismert, valóban megvolt a maga északkelet-magyarországi mellékhadszíntere. E négy oklevél birtokában felesleges érvelni további – Bácsatyai Dániel tanulmányában részben említett – oklevelek ide vonhatósága mellett, bár a vállalkozás korántsem lenne reménytelen. 63 Györffy Gy. : Történeti földrajz i. m. III. 65–66. 64 1265. s. d.: ÁÚO XI. 544–548. 65 Bácsatyai D.: IV. Béla és István ifjabb király belháborújának időrendje i. m. 1063. 66 1267. s. d.: RA II/1. 36., Urkundenbuch zur Geschichte Siebenbürgens. Erster Theil, enthaltend Urkunden und Regesten bis zum Ausgang des Arpadischen Mannstammes (1301). Bearbeitet und herausgegeben von G[eorg] D[aniel] Teutsch, F[riedrich] Firnhaber. (Fontes Rerum Austriacarum II. Abtheilung, Bd. XV.) Wien 1857. (a továbbiakban: UGS) 87., DL 632., 1268. s. d.: HO VI. 153., RA II/2–3. 36., DL 71 401. (hibás kiadását lásd Oklevéltár a gróf Csáky család történetéhez I/1–2. [Szerk. Bártfai Szabó László.] Bp. 1919. I/1. 10–11.), 1270. s. d.: DF 270 044., vö. még 1274. júl. 2.: CD V/2. 217. 67 1268. s. d.: RA II/2–3. 36., 1270. s. d.: ÁÚO VIII. 259–260., vö. még 1274. s. d.: ÁÚO IX. 71.
