Századok – 2020
2020 / 6. szám - VITA - Zsoldos Attila: Néhány kritikai megjegyzés az 1264–1265. évi belháború újrakeltezésének kísérletéhez
ZSOLDOS ATTILA 1335 Dániel esetünkben az előbbi megoldás híve, számomra azonban nem magától értetődő: miért számítana módszertani szempontból helyes eljárásnak az, hogy látszólag „egymás tól független elbeszélő kútfők”-ben23 olvasható adatok hitelének fenntartása kedvéért egymástól bizonyosan független oklevelek adatairól gondoljuk azt, hogy azok mind hi básak, s miért lenne megengedhetetlen ennek fordítottja. A közös elemeket tartalmazó elbeszélő források esetében – szövegszerű összefüggés híján is – mindig kézenfekvő a „közös forrás” feltételezése, kiváltképp, ha a közös elem valóságtartalmával szemben megalapozott kételyek merülnek fel, ahogyan esetünkben is. Az oklevelek ellenben túlnyomó többségükben valóban egymástól függetlenül készültek, s ha mégsem, a közös forráshoz vezető szál többnyire azonosítható. Bácsatyai Dániel elemzésének kiindulópontja Jans Enikel (vagy Jans von Wien) mesés története, mely – a belháborút 1267-re keltező ausztriai források többségéhez hasonlóan – a IV. Béla oldalán harcoló osztrák lovag, Preussel Henrik személyét és a háború kimenetelét eldöntő isaszegi csatában elszenvedett halálát a középpontba állítva számol be az eseményekről.24 Kiderül ebből – Bácsatyai Dániel összefoglalását követve –, hogy Preussel betegen, kizárólag Mária magyar királyné neheztelésének elkerülése érdekében szállt hadba, az isaszegi csatában pedig azért kellett meghalnia, mert a magyar előkelők – köztük a Bécsben is ismert „Roland gróf” – megfutottak, így Preussel fogságba esett, és István ifjabb király megölte. Bácsatyai Dániel értékelése szerint Enikel „olyan adatokat is fenntartott, amelyeket aligha tarthatunk pusztán a képzelet termékeinek, s [...] magyarázatot igényel, miért utasítjuk el hitelüket”.25 Enikel azonban máskor is saját fan táziájára támaszkodó koholmányaival hívja fel magára a figyelmet – legyen szó akár az 1264–1265. évi belháborút közvetlenül követő eseményekről,26 akár Gertrúd királyné 1213. évi meggyilkolásáról27 –, s nem mentes ettől a Bácsatyai Dániel által felhasznált részlet sem a Mária királyné házastársi hűségén foltot ejtő, minden bizonnyal teljesen alaptalan híresztelés révén.28 Helyesebb lett volna tehát amellett keresni érveket, hogy ez esetben mi adhatna okot mégis az Enikel által előadottak iránti bizalomra. Az úrnő kedvéért betegen is harcba induló s végül halálát lelő hős osztrák lovagot a gyáván megfutamodó magyar urakkal szembeállító gyermeteg történet aligha lehet alkalmas erre, mégpedig annál is kevésbé, mert IV. Béla bárói – Kemény fia Lőrinc országbíró, Ákos nembéli Ernye nyitrai ispán, Héder nembéli Kőszegi Henrik nádor – hűségesen és elszántan harcoltak a háború folyamán urukért, Kőszegi Henrik történetesen Isaszegnél 23 Uő: IV. Béla és István ifjabb király belháborújának időrendje i. m. 1057. 24 Vö. Zsoldos A . : Családi ügy i. m. 11. 25 Bácsatyai D. : IV. Béla és István ifjabb király belháborújának időrendje i. m. 1051. 26 Zsoldos A. : Családi ügy i. m. 75. 27 Körmendi Tamás: Az 1196–1235 közötti magyar történelem nyugati elbeszélő forrásainak kritikája. (Magyar Történelmi Emlékek – Értekezések) Bp. 2019. 49–51. 28 Jansen Enikels Weltkchronik. (ed. Philipp Strauch) in Monumenta Germaniae Historica. Deutsche Chroniken III. Jansen Enikels Werke. Hannover–Leipzig 1900. 593.
