Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
IGNÁCZ KÁROLY 1327 szemben, de láthatóan a sokorópátkaiak újra – szinte egyöntetűen – elutasították.14 Ez a helyi történet, esetleg további források bevonásával, nemcsak a választói mentalitáshoz lett volna érdekes adalék, hanem a Paár által külön alfejezetekben tárgyalt, „pártzászlóra vagy személyre” történő szavazás, a politikai „személyiség és lokalitás” összefüggésének kérdéséhez is. A munka más részeihez hasonlóan azonban ott is inkább általános fejtegetések olvashatók, és nem a vizsgált régióból származó, választási adatokkal alátámasztott példák. Végül még egy fontos résztémát érdemes kiemelni: a német nemzetiség és a szélsőjobboldalra szavazás közötti esetleges összefüggés kérdését. Paár Ádám többször is határozottan tagadja ezt a kapcsolatot, hasonlóan az utóbbi idők szakmunkáinak következtetéseihez. A probléma itt ismét az elemzés, bizonyítás módszere, pontosabban annak hiánya. „Bár a [nemzetiszocialista] párt súlypontja valóban az inkább agrárius jellegű Moson megye volt [1939-ben], a csekély számú német nemzetiséggel rendelkező Győr megyében is számos faluban sikeresen szerepelt a párt” – írja a szerző, majd egy-két falu adatával illusztrálja állítását. Magyarázatként azt fűzi hozzá: a nemzetiszocialisták sikerében „nem a német nemzetiség túlsúlya volt a döntő szempont, hanem az, hogy Pálffy [Fidél] agrárius, földosztó programja megfelelt az ott élők igényeinek és vágyainak”. (187.) Először is érdemes tisztázni, hogy mit mutatnak pontosan az összesített adatok: a szélsőjobboldal a Moson megyei településeken 58%-os, míg a Győr megyeieken 44%-os szavazatarányt ért el (1939, listás szavazás), tehát határozott különbség volt a két terület között. Ehhez azonban rögtön érdemes hozzátenni: ha a nemzetiségi tényező szerepére próbálunk választ keresni, akkor nem a két megyét kell összehasonlítani, hanem a két (esetleg több) kategóriába sorolt településeket, vagy még inkább a településsoros nemzetiségi és választási adatokat. Ha pedig mutatkozna egy ilyen átfogó vizsgálatban összefüggés – azaz a német településeken egyértelműen jobban szerepelnének a nemzetiszocialisták –, az még mindig csak együttjárás, és nem feltétlenül ok-okozati kapcsolatot jelentene. E témában a részletes és körültekintő elemzésre jó példa Taschek Zoltán tanulmánya, amely az 1922-es soproni választás kapcsán mutatta ki, hogy az ottani német gazdapolgári réteg akkor egyértelműen az ellenzéki szociáldemokrata jelöltre szavazott, de ennek hátterében nem felétlenül csak a nemzetiség, hanem a gazdasági és szociális okok miatti elégedetlenség állt.15 Ehhez képest Paárnak a fenti, adatok nélküli „elemzése” felületes és semmitmondó, hiszen azt sem indokolja meg, hogy Mosoni megyei választók vágyainak miért felelt volna meg jobban a földosztó program, mint a Győr megyeieknek. Összességében tehát Paár Ádám csak esetlegesen, komoly hiányosságokkal használja a választási forrásokat és adatokat a Horthy-kort tárgyaló részekben. Az 1945-ös és 1947-es választások bemutatása – az ott is becsúszó hibák ellenére – jobban sikerült, de a megfelelő előzmények és keret nélkül sajnos az nem válhatott teljessé. 14 Az 1939. évi választáson már egész más eredmény született a községben: az új kormánypárt új jelöltje 56%-ot kapott nemzetiszocialista ellenfelének 44%-ával szemben. 15 Taschek Zoltán: Az 1922. évi nemzetgyűlési választások Sopronban. Múltunk 63. (2018) 1. sz. 50–86.
