Századok – 2020
2020 / 6. szám - MŰHELY - Ignácz Károly: Mennyiben ismerhető meg az egyén választói magatartása?
MENNYIBEN ISMERHETŐ MEG AZ EGYÉN VÁLASZTóI MAGATARTÁSA? 1328 Ugyancsak erősen kérdéses a szerző fogalomhasználata, leginkább az úgynevezett törésvonal(cleavage)-elmélet értelmezése és felhasználása. E központi politológiai fogalom már a munka célkitűzéseinél megjelenik (10.), majd a szerző röviden bemutatja a Lipset–Rokkan nevéhez köthető eredeti, 1967-es koncepciót (19., 25–27.). A determinisztikus jellege miatt azóta joggal bírált elméletnek azonban vannak újabb, módosított változatai is, amelyekre érdemes lett volna kitérni. Így például Róna Dániel összefoglalására, amely szerint a társadalmi-politikai törésvonalak olyan intézményesült társadalmi csoportkonfliktust jelentenek, amelyek tartósan meghatározzák a politikai életet és a pártstruktúrát. Tehát a pártok egyértelműen állást foglalnak a konfliktushoz kapcsolódó kérdésekben, és ez ideológiájukban és konkrét programjaikban is tükröződik. Ahogy ebből a szempontból a pártok vezetőinek, tagjainak, sőt szavazóinak háttere is nagyrészt homogén, azaz ugyanahhoz, a megosztottság egyik vagy másik oldalán álló társadalmi csoporthoz tartoznak. Végül a pártokhoz olyan társadalmi (érdek) szervezetek kapcsolódnak, amelyek a meghatározó konfliktusban ugyanazt az álláspontot képviselik.16 Az igazi probléma az, hogy a szakirodalmi bevezető részek után Paár egyszerűen félreteszi az elméleti hátteret, és a törésvonal szót elkezdi általános értelemben használni, különböző társadalmi és gazdasági különbségek, feszültségek és konfliktusok szinonimájaként. A Törésvonalak és konfliktusok című fejezetben így olyan, szerinte korszakokon átnyúló problé mákról ír (felekezeti, nemzetiségi, telepes- és „zsidó”-kérdés), amelyek a régójában éppen hogy nem váltak politikai megosztottsággá és nem alakították a pártrendszert. A német nemzetiség esetében – ahogy láthattuk – maga a szerző is épp azt hangsúlyozza, hogy 1945 előtt ez a kérdés nem befolyásolta a pártküzdelmeket és a választói magatartást. Az pedig végképp nem érthető, hogy Moson és Magyaróvár települések „ellentéte” miért került a törésvonalak közé. Ráadásul ez az egész fejezet szerkezetileg rossz helyen is van: az igazi politikai törésvonalakat ugyanis a választások eredményeinek (hiányzó) átfogó vizsgálata után, a könyv közepe helyett a munka végén kellett volna tárgyalni. Ahogy a fenti fejezet lezárásaként a „politikai régiót” sem a szakirodalom alapján, hanem a választási adatok elemzésével kellett volna felrajzolni. Az elméleti keretek alkalmazási lehetőségeit Paár máskor is félreérti, amikor például olyan állításokat tesz, hogy a szociáldemokrata politikus, „Malasits [Géza] pályafutása cáfolja az osztály- és/vagy rétegszavazásról szóló elméletet”. (162.)17 Szintén nem megfelelő a gyűjtőpárt szakszó használata, az úgynevezett ökológiai tévkövetkeztetés értelmezése, és az, hogy amíg külön, hosszabb fejezet mutatja be a pártcsaládokat, azok szerinti választási adatközlés vagy elemzés nincs a könyvben. Ehhez hasonlóan csak általában, a szakirodalom alapján esik szó a választójogról, választási rendszerről és az 16 Természetesen ilyen egyértelmű, minden szempontnak megfelelő teljes elkülönülés a valóságban nem jön létre, egy konkrét törésvonal erősségét az mutatja meg, hogy mennyire közelíti meg a fenti modellszerű leírást. Lásd Róna Dániel: A törésvonal fogalma a politikatudományban. Politikatudományi Szemle 17. (2008) 4. sz. 138–139. 17 Arra az egyébként igaz jellemzőre, hogy Győr városában a szociáldemokraták tábora tág és heterogén volt, a pártválasztékot korlátozó választási jellemző is magyarázatot ad, lásd a 19. jegyz.
