Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
BóDY ZSOMBOR 1313 más oldalról az egyéb jelentudományokhoz, sőt, akár a minőségi újságíráshoz, mint a korábbi korszakokra fókuszáló történetíráshoz.75 (A jelentudományok közül ma leginkább az antropológiához és a kultúratudományokhoz áll közel, noha elvileg a keményebb társadalomtudományokhoz, mint a szociológia, a közgazdaságtan vagy a politikatudomány is kapcsolódhatna.) Mindenesetre a jelenkortörténet-írás inkább kommunikál a közelmúltra irányuló más gondolkodásokkal, mint a korábbi korszakok történetírásával.76 Ez tükröződik abban is, ahogy sok jelenkortörténész számára nehézségekbe ütközik, hogy a tanulmányozott jelenségeket összekösse megelőző korszakok eseményeivel vagy elhelyezze egy hosszabb – mondjuk középtávú – kontinuitásban. Különösen gyakran van ez így a jelenkortörténet kulturalista megközelítéseiben. Magyarországon alig akad történész, aki egyaránt érdemben tanulmányozná az 1945 előtti és utáni korszakot, és valószínűleg más közép- keleteurópai országokban is két csoportra oszlanak a szakma művelői aszerint, hogy a második világháború előtti vagy utáni korszakot tanulmányozzák. 77 A jelenkortörténet-írás természetesen egy értelmes szellemi tevékenység, amely sokféle elemző, értelmező technikát alkalmazhat, de kérdésesnek tűnik, hogy nem csak megszokásból vagy intézményi kényszerek miatt nevezi-e magát a történetírás folytatójának, hiszen annak premisszái hiányoznak. És természetesen jelenkortörténetet lehet írni gyengén és kiválóan. De a különbség a jó jelenkortörténeti munkák, kiállítások és a rosszak között nem feltétlenül abban gyökerezik, hogy jól alkalmazzák-e a klasszikus történetírás módszertanát. Senki sem vitatkozna a tudományos szigor nevében Esterházyval az arisztokrácia 1945 utáni sorsát, annak elbeszélhetőségét illetően vagy a besúgás történelmi körülményeiről és lélektanáról annak kapcsán, ahogy bemutatja apja ügynöki tevékenységét. Regényei és más hasonló irodalmi beszámolók a maguk műfajában kitűnő munkák. A jelenkortörténész dialógusba tud lépni velük, éppen mert azonos tárgyra irányuló szellemi erőfeszítések ezek a könyvek, mint amelyekkel ő is foglalkozik, még ha nem is a történetíráshoz tartoznak. Azonban, ha a jelenkortörténészek nem kritizálják a jó írókat a tudomány szemszögéből, akkor a gyenge irodalmat és a rossz kiállításokat sem lehet bírálni a történettudomány hagyományos módszerei nevében. 75 Például Horváth Sándor: Feljelentés. Egy ügynök mindennapjai. Bp. 2017. Ez véleményem szerint egy forrásokra épített, részletes beszámoló – valamilyen, talán tényirodalminak nevezhető műfajban – a belügy egy teljesen jelentéktelen ügynökének életéről, amely több fényt vet az államszocializmus történetére, mint a társadalmi és politikai struktúrák sok fogalmi elemzése. 76 Rainer M. János például egy filmrendező – csak közvetetten történelmi vonatkozású – vizsgafilmjének leírását integrálja monográfiájába, s ez nagyon is működik. Rainer M. János: Századosok. Bp. 2018. 77 A problémát diagnosztizálja és az 1945-ös korszakhatáron átívelő kutatásokat tart szükségesnek. Bódy Zsombor – Horváth Sándor: 1945 és a háború társadalma: kutatási keretek. In: 1944/1945: Tár sadalom a háborúban. Folytonosság és változás Magyarországon. Szerk. Bódy Zsombor – Horváth Sándor. Bp. 2015. 7– 12. Tankönyvek persze átnyúlnak ezen a korszakhatáron.
