Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1314 Mindebből az következik, hogy a jó jelenkortörténészek által a rossz szerzőknek, gyenge kiállítások összeállítóinak, tartalmatlan emlékművek alkotóinak címzett bírálatok alátámasztására a hagyományos forráskritika, a történészi tekintély hangoztatása önmagában nem elegendő. Minden belső elevensége ellenére a többi jelentudományok, az emlékezeti piac és a múlt politikai felhasználásának polifóniájában elvész a jelenkortörténet-írás hangja. A kétségtelenül nyomasztó külső körülményeken túl talán éppen azért, mert tekintélyét olyasvalamire próbálja alapítani, ami kevéssé számíthat elfogadásra a jelen-centrikus jelenben. A szellemi szempontból jó munkát végző jelenkortörténészeknek érdemes lenne ezért reflektálniuk arra, hogy tevékenységük milyen alapokon is nyugszik. Át kellene gondolniuk azokat a kritériumokat, amelyek alapján különbséget lehet tenni jó és rossz jelenkortörténeti munkák, jó és rossz kiállítások között, mert magában a forráskritikára, racionális bizonyításra való hivatkozás ehhez nem elég. Lehet, hogy mindez egy egészen új történészi alapállás kialakítását teszi szükségessé, amely talán ahhoz lehet hasonló, ahogyan Hans Ulrich Gumbrecht megjeleníti a múlt egy időmetszetét, arra téve kísérletet, hogy irodalmi eszközökkel tegye jelenvalóvá és befogadhatóvá, miközben persze nem fikciót ír.78 Továbbá ki kellene dolgozni azokat a kereteket, amelyek között a jelenkortörténet kommunikálni tud a jelen megértésének más, tudományos és nem tudományos formáival. Nora javaslata szerint az első lépés ebbe az irányba annak elismerése lenne, hogy a jelenkortörténet nem időbeli meghosszabbítása a történelem hosszú folyamatának. Valójában nem is történelem. Pontosabban, ha történelem, akkor különbözik a történelemnek hozzávetőleg 1800 óta általában használt fogalmától, amelynek konstitutív eleme éppen a jelen kizárása volt vizsgálódási teréből.79 A történeti diszciplína ez utóbbi értelemben egy olyan időbeli dinamikára alapult, amelyből éppen a jelen nem volt látható. A jenkortörténet ezért tehát csak a 78 Hans Ulrich Gumbrecht: 1926. Élet az idő peremén. Bp. 2014. A kötet az 1926-os év különböző – diakrón összefüggésekbe állítást szigorúan nélkülöző – jelenségeinek lexikonszerű bemutatása, ahol az egyes bejegyzésekbe számos, egymásra tett keresztutalással alakítanak ki valamiféle egymásra-vonatkoztatást. Gumbrecht nemcsak a történeti időbeliség alkalmazásáról mond le, hanem minden olyan forrásértelmezésről is, amely a hermeneutikai eljárás körébe tartozna. Célja mindössze a múlt bizonyos értelemben vett jelenvalóvá tétele az olvasók számára. Eljárásának episztemológiai kereteit kifejti: Gumbrecht, H. U.: A jelenlét előállítása i. m. Heidegger által inspirált megközelítésében a kommunikáció anyagiságára – azaz a médiumok anyagiságára a könyv papírillatától a színész testéig – koncentrálva lehetséges rámutatni a jelenlét kialakulására, amely sosem azonos semmiféle értelmezéssel, még ha szükségszerűen értelmezések is tapadnak hozzá. Ez a szemlélet a történelem befogadását az esztétikai élményéhez közelíti, s hangsúlyozza, hogy sem etikai, sem pedig politikai értékek tekintetében nem vár iránymutatást a történelem tanulmányozásától. 79 “[L]’histoire contemporaine [...] n’est pas le simple appendice temporel d’une histoire sure d’elle-même, mais un histoire autre et que l’exclusion du contemporain hors du champ de l’histoire est précisément ce qui lui donne sa spécificité.” [A jelenkortörténet [...] nem egyszerűen egy magabiztos történelem időbeli függeléke, hanem egy másik történelem, és a történelem mibenlétét éppen az egyi dejű kizárása a történelem mezejéről határozza meg.] Lásd Nora, P.: Pour une histoire contemporaine i. m. 467.
