Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1300 műfajnak számított. Újságírók és publicisták művelték, akik miközben állást foglaltak a jelen vitáiban, a folyamatok előrejelzésének vagy a jövőre vonatkozó javaslatok megfogalmazásának nyilvánvalóan tudománytalan feladatára is vállalkoztak, nemritkán a közelmúltra való hivatkozással. 26 A történelem e ma már idejétmúltnak számító felfogásából kiindulva deklarálta Pierre Nora, a történeti emlékezet kutatásának későbbi kezdeményezője, mégpedig egy akkor nagyon is újító szellemű kötetben az 1970-es években, hogy jelenkortörténet nem létezik. Számára a jelenkortörténet-írás nélkülözi „a tárgyat, a státuszt és meghatározást a tudományok rendszertanában”.27 Nora megállapítása a történetírás hosszú ideig érvényesnek tekintett alapjain nyugszik. A történészek nem mérlegelték Nora kijelentésének valódi súlyát, sőt egyszerűen figyelmen kívül hagyták azt, s ezzel együtt nem tudatosították, hogy a jelenkortörténet felemelkedése milyen módon forgatta fel a történetírás korábbi rendjét, elsősorban is a történeti idő felfogását. A jelenkortörténet a mai napig is csak elvétve vált módszeres episztemológiai tanulmányok tárgyává. 28 Azok a történészek, akik a jelenkortörténet mint diszciplína mibenlétére egyáltalán reflektálnak, a történetírás egyik ágaként határozzák meg azt, elkülönítik a történeti emlékezet különböző formáitól, s ugyanakkor más jelentudományokkal állítják párhuzamba, mint amilyen a politológia, a szociológia vagy az etnológia.29 A jelenkortörténetnek ez a definíciója implicite továbbra is érvényesnek tekinti azokat a premisszákat, amelyekre alapozva bő kétszáz éve a történetírás mint tudományos diszciplína megszületett, s nem vesz tudomást arról a változásról, amit éppen a jelenkortörténet megjelenése hozott a történeti idő felfogását illetően. A szituáció azért is különös, mert a historiográfia régen feltárta ezeknek a premisszáknak az eredetét, s elemezte az adott időszakhoz kötődő működésüket.30 Amikor azonban ezek a premisszák nem a történeti elemzés tárgyai, akkor 26 Reinhart Koselleck: „Újkor“. Modern mozgásfogalmak szemantikájáról. In: Uő: Elmúlt jövő i. m. 386– 387. 27 Az eredeti: “sans objet, sans statut et sans définition”. Nora ugyan itt leszögezi: “Tant qu’il n’est d’histoire que du passé, il n’y a pas d’histoire contemporaine. C’est une contradiction dans les termes.” [“Minthogy történelme csak a múltnak van, jelenkori történelem nem létezik. A kifejezésben ellentmondás rejlik.”] Pierre Nora: Présent. In: La nouvelle Histoire. È d. Jacques Le Goff – Roger Chartier – Jacques Revel. Paris 1978. 467. 28 Jaap den Hollander szerint “the theoretical status of contemporary history [is] enigmatic” és “deserves more theoretical reflection than it has received up to now.” [„a jelenkori történelem elméleti státusza nem megoldott“ és „több elméleti reflexiót igényelne, mint amennyi eddig osztályrészéül jutott.”] Contemporary History i. m. 51–52. 29 Gabriele Metzler: Zeitgeschichte: Begriff – Disziplin – Problem. (https://bit.ly/3aM4bcO, letöltés 2020. aug. 3.) 30 Georg G. Iggers: A német historizmus. A német történetírás Herdertől napjainkig. Bp. 1988.; Koselleck, R.: Elmúlt jövő i. m.
