Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
BóDY ZSOMBOR 1297 Ma pusztán történészi szakmai erőforrásokra támaszkodva nem lehet a közéleti diskurzusok részesévé válni, miközben a politika azzal az igénnyel lép fel, hogy megszabja a szakmai diskurzusok irányát is. A külső környezet és kapcsolatrendszer fent jelzett változásain túl azonban megfigyelhető a történelem legáltalánosabb értelemben vett felfogásának egy olyan belső változása is, amely gyengíti a professzionális történetírás helyzetét a külső kihívásokkal szemben. Ahogy Ash és Koselleck példáinak szembeállítása is rámutat, a történetírás egyes – gyakran impliciten maradó – premisszái és a történeti idő felfogása oly módon megváltoztak, hogy az nehézzé teszi a külső kihívásokra adandó, kifelé is közvetíthető tartalmi válaszok kialakítását. A jelenkortörténet esetében – amint azt az erre a kérdésre irányuló, kevésszámú elméleti reflexió egyike kifejti – különösen jól érzékelhető, hogy a történeti időfelfogás változása paradoxszá tette a magát professzionálisnak tételező történetírás öndefinícióját.15 S noha a jelenkortörténet-írás különösen problematikus lehet Közép-Kelet Európában, ahol a politikai szereplők gyakran és közvetlenül próbálják meg alakítani a jelenkortörténeti kutatások témaköreit, a történeti időfelfogás e paradoxszá válása általános természetű és egyáltalán nem csupán e régióra jellemző. A történetírás történetében persze sok kulcsfontosságú paradoxon játszott szerepet. A 19. században, sőt később is ilyen volt a történetírás objektivitásra való törekvése, miközben maga is a nemzetépítés projektjének egyik fontos szereplője volt.16 A hasonló paradoxonok megtermékenyítőek is lehetnek.17 Az a paradoxon azonban, amely a jelenkortörténet-írás fogalma mögött rejlik, a jelenlegi kulturális és politikai konstellációban gyengíti a professzionális történetírás pozícióját a múlt megjelenítésének egyéb formáival szemben. Ebben az értelemben a jelenkortörténet pozíciójának gyengesége nem a tudományos produkció belső gyengeségéből fakad. A jelenkortörténet-írás számos kiváló, innovatív kutatási projektet tud felmutatni itthon és külföldön egyaránt, s produktív viták Szerk. Kovács Kiss Gyöngy. Kolozsvár 2015. 175– 183. A népszerű, azaz nem szakközönségnek szánt történetírás helyzetének hosszabb távú áttekintését lásd Stefan Berger: Professional and Popular Histo rians. 1800 – 1900 – 2000. In: Popular History Now and Then. International Perspectives. Bielefeld 2012. 13– 29. 15 Jaap den Hollander a jelenkortörténet paradox episztemológiáját a következőképpen fejezte ki: “Can we describe our own Zeitgeist, or would that amount to a kind of bootstrapping à la von Münchhausen?” [Le tudjuk írni a saját korszellemünket, vagy ez ahhoz lenne hasonlatos, ahogy Münchhausen báró a hajánál fogva kiemelte saját magát a mocsárból?] Jaap den Hollander: Contemporary History and the art of self-distancing. In: Historical Distance: Reflections on a Metaphor. Eds. Jaap den Hollander – Herman Paul – Rik Peters. History and Theory 50. (2011) 4. sz. 52. 16 Gyáni Gábor: Kulturális nacionalizmus és a tudományok: a történetírás példája. In: Uő: Nemzeti vagy transznacionális történelem. H. n. [Bp.] 2018. 67– 88. 17 Stefan Berger: The Past as History. National Identity and Historical Consciousness in Modern Europe. Basingstoke 2015. 140– 224.
