Századok – 2020
2020 / 6. szám - TANULMÁNYOK GYÁNI GÁBOR TISZTELETÉRE - Bódy Zsombor: Az önmagára irányuló tekintet. Van-e jelenkortörténet, és ha nincs, mi az?
AZ ÖNMAGÁRA IRÁNYULó TEKINTET 1294 problémát jelent. A tanulmányban ennek a kérdésnek a körüljárására vállalkozom, s a vizsgálat végeredményben a történeti ismeretelmélet manapság jellemző megkérdőjeleződésével kapcsolatban is tanulságos megállapításokra vezethet. A történeti nézőpont problémája A történetírói nézőpont problémáját először két, egymással ütköző példával világítjuk meg. Timothy Garton Ash, felidézve, hogy miként volt tanúja Prágában a bársonyos forradalom egy eseményének, arról elmélkedett, hogy egy történész sem lesz nála kedvezőbb helyzetben az események megírásánál, hiszen azok közvetlenül a szeme előtt zajlottak, míg mások majd csak utólag, részleges források alapján próbálják meg rekonstruálni a történéseket.4 Ezzel szemben Reinhart Koselleck bemutatta, hogy a 19. század hajnalán komoly történészek elutasították egy egészen az akkori jelenig tartó, nagylélegzetű történeti munka megírásának javaslatát. Az ellenérvek szerint ugyanis a jelen viszonyai túlságosan gyorsan változnak, ami miatt a történészek nem képesek megragadni azokat, ráadásul – s ez a fő – hiányzik a megismeréshez szükséges megfelelő perspektíva is, amit csak az idő múlása teremthet meg.5 A két szemlélet különbözősége nyilvánvaló. Koselleck példája a tudományosnak tekintett történetírás kialakulásához kapcsolódik. Adódik a kérdés, hogy Timothy Garton Ash ezzel ellentétes felvetése azt jelzi-e, hogy véget ért volna a tudományos történetírás hozzávetőleg kétszáz éve kezdődött korszaka? Más szóval: történetírás-e a jelenkortörténet-írás? E kérdés első pillantásra talán meglepő lehet, hisz rengeteg jelenkortörténeti kutatás folyik ebben a pillanatban is, s a szakfolyóiratokban sok jelenkortörténeti tanulmányt olvashatunk.6 Ugyanakkor azok a kutatók, akik rászánták magukat arra, hogy reflektáljanak a jelenkortörténet mint önálló diszciplina létjogosultságának kérdésére, bizonytalanságokat vagy válságjeleket diagnosztizáltak, amikor annak sajátosságait és helyét keresték.7 A jelenkortörténet-írás és a jelenkor ábrázolása Közép-Kelet-Európában még problematikusabbnak tűnik, mint a nyugati 4 Timothy Garton Ash: Introduction. In: Uő: History of the Present. Essays, Sketches, Despatches from Europe in the 1990s. New-York, NY 1999. 5 Reinhart Koselleck: Nézőpontfüggőség és időbeliség. A történeti világ historiográfiai feltárásához. In: Uő: Elmúlt jövő. A történeti idők szemantikája. Bp. 2003. 201–237., itt: 228 – 230. 6 Áttekintés a jelenkortörténet helyzetéről országonként: Zeitgeschichte als Problem: Nationale Tradi tionen und Perspektiven der Forschung in Europa. Hrsg. Alexander Nützenadel – Wolfgang Schieder. Göttingen 2004. 7 Dirk van Laak: Zeitgeschichte und populäere Geschichtsschreibung. Einführende Überlegungen. Zeithistorische Forschungen / Studies in Contemporary History 6. (2009) 3. sz. 332–346. Nützenadel és Schieder szerint: „[es gibt] noch keinen allgemein anerkannten Konsens über die epochale Abgrenzung, thematisches Profil und methodische Grundlagen der Zeitgeschichte.” [Nincs még általánosan elfogadott konszenzus a jelenkortörténet módszertani alapjait, tematikai profilját és periodizácós
