Századok – 2020
2020 / 5. szám - MOZAIKOK A MAGYARORSZÁGI ZSIDÓSÁG ÚJ- ÉS LEGÚJABB KORI TÖRTÉNETÉBŐL - Karsai László: A magyar holokauszt a nagy népbírósági perek tükrében
KARSAI LÁSZLÓ 995 mondta, hogy amikor „az a kívánság merült fel”, hogy a nem magyar állampolgárokat távolítsák el az országból, akkor ezt „a minisztertanács határozatba foglalta és ezt a határozatot a kormánynak erre hivatott szerve végrehajtotta”. A népbíróság nem ismerte az eredeti minisztertanácsi jegyzőkönyveket, amelyekben szó sincs az idegen állampolgárságú zsidók deportálásáról. Volt ilyen kormánydöntés, de azt nem rögzítették a jegyzőkönyvben. Bárdossy tudta, hogy vádlói nem ismerik az 1941-es deportálások politikai előzményeit, és nem tartotta szükségesnek megemlíteni, hogy elsősorban Kozma Miklós, Kárpátalja kormányzói biztosa és a katonai felső vezetés, Werth Henrik vezérkari főnök és főtiszt kollégái szorgalmazták Kárpátalja „zsidótlanítását”.28 Bárdossy a Képviselőházban 1941. november 21-én azt állította, hogy: „Mi az ukrajnai területek elfoglalása után az odavaló, galíciai illetőségű zsidókat jelentékeny számban kitelepítettük”. Ez nem volt igaz, mivel Kárpátalján egész járásokból úgy deportálták a zsidókat, hogy nem törődtek azzal, tudják-e igazolni magyar állampolgárságukat. Sok helyen a fővárosban és vidéken is a Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) detektívjei „begyűjtötték” az állampolgárságukat igazolni nem tudó, „hontalan” menekült zsidókat, akiket internáltak, majd deportálták őket az országból. Bárdossy így folytatta: „Még többet akartunk kitelepíteni, de a velünk baráti Német Birodalom figyelmeztetett bennünket, hogy ezt tovább ne tegyük. Ez előtt a kívánság előtt kétségtelenül meg kellett hajolnunk.”29 A népbíróság előtt úgy emlékezett, és lehetséges, hogy igazat mondott, hogy a németek azt mondták: „ott [Galíciában – K. L.] hadműveletek vannak, s nem tudják, hogy az odaszállítottakkal mit csináljanak, egyelőre várjunk vele”. 30 Bárdossy elismerte, hogy tudott arról, hogy a „kiutasítások körül kegyetlenkedések folynak”. Amikor erről értesült, akkor úgymond „szólt” a belügyminiszternek és Keresztes-Fischer Ferenc megígérte, hogy „rendet csinál.”31 Azt akkor persze jószerivel senki sem tudta a világon, a körzetben illetékes Einsatzgruppeparancsnokokat nem számítva, hogy Kamenyec-Podolszkijnál mintegy 23 000 embert mészároltak le (a kitelepített, deportált magyarországi zsidókon kívül a környékbeli zsidókat is), és ez volt a holokauszt történetének első olyan de tetteiért – mint ahogyan ezt a tárgyalás során több ízben, leghatározottabban pedig az utolsó szó jogán elmondott beszédében is kifejtette – a politikai felelősséget vállalta. Bárdossy-per i. m. 1945. november 3./ 88–89. Sajnos az 1991-ben Pritz Pál rendelkezésére álló Bárdossy-per változatból éppen azok a részek hiányoztak, ahol ezt a vádlott kifejtette. A Bárdossy-per teljes tárgyalási jegyzőkönyvét lásd Jaszovszky László: Bűnös volt-e Bárdossy László. Bp. 1996. 28 Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. Bp. 2000. 753–767. 29 KN 1939–1944. XI. 537. (1941. november 21.) Fenesy Ferenc népügyész ezt a következőképpen idézte: „Galíciába több zsidót akartunk exportálni, de éppen a németek nem engedték már meg.” A Bárdossy-per i. m. 1945. november 2./ 35. 30 A Bárdossy-per i. m. 1945. október 30./ 38. 31 Uo. 39.
