Századok – 2020
2020 / 1. szám - A TÁRSADALMI MOBILITÁS KÉRDÉSEI MAGYARORSZÁGON - Dévényi Anna: A középfokú oktatás társadalompolitikai vetületei a Horthy-korszakban
DÉVÉNYI ANNA 101 a szaktárgyi érdemjegyekbe beszámítson a felfogás, az ítélet- és kifejezőkészség, önállóság, de a magaviselet, a nemzethűség stb. értékelését teljesen elhibázottnak tartja. Kifejti, hogy egy jellem „mérésére” még a szakértő pszichológusoknak sincs kiforrott módszertanuk, de ha lenne, a kamaszkorban mért tulajdonságok akkor sem lehetnének irányadók a felnőttkori személyiség előrejelzéséhez. A törzs lapok vezetését kifejezetten veszélyesnek minősíti, legfeljebb iskolapszichológus által tartja megvalósíthatónak. A továbbtanulásról ilyen módon történő döntéshozatalt egész egyszerűen diktatórikusnak nevezi. Amellett, hogy nagyon fontosnak és támogatandónak ítéli a jellemnevelés előtérbe helyezését, kivitelezését a meglévő magas osztálylétszámok és túlterhelt tanárok miatt nem véli reálisnak. A magaviselet érdemjegyek szempontrendszerét erős kritika alá veszi, különösen a valláserkölcs és a nemzethűség esetében, melyek megléte, a szakvélemény szerint, a középiskolai korosztályban különben sem természetes. Konklúzióként megállapítja, hogy „az egész tervezet a középszerűség nevelését látja maga előtt eszményként,” ahol a kiváló tehetségeknek nincs esélyük. 88 A tervezetek tanácsülési tárgyalásain artikulált – az alábbi példákkal bemutatásra kerülő – érvekből jól látható, hogy az Országos Közoktatási Tanács a gimnázium (és az egyetem) oktatási színvonalának emelése (megtartása) mellett a keresztény középosztály pozitív diszkriminációjára, valamint a továbbra is csak homályosan meghatározott „alkalmatlanok” és „veszélyesek” kirekesztésére törekedett. Tegyük hozzá, a színvonalemelés és a – kimondottan nem teljesítményalapú – szelekció egymásnak ellentmondó célkitűzések voltak. 89 A vitában domináló tisztán pedagógiai problémákat (például egységes, központi tesztek használhatósága a szaktárgyi mérés–értékelés menetében) itt nem ismertetem, csak a kérdés társadalompolitikai vetületeire vonatkozó szempontokat emelem ki, bár ezek olykor nehezen szétszálazhatók. A társadalmi státusz megőrzésével vagy elvesztésével, illetve a társadalmi mobilitással kapcsolatos nem éppen tudományos érvek a közvetlen tapasztalat szintjén ragadták meg a problémát: lecsúszni szégyen, ezért meg kell akadályozni, nem felemelkedni viszont nem szégyen, ezért az alsóbb társadalmi rétegből érkező diák nyugodtan eltávolítható. A nyíltan szegregáló, diszkriminatív eljárások bevezetését ugyan nem tartották képviselhetőnek a közvélemény előtt, de néhány furfangos ötlet felmerült a kérdés megoldására. Ezek az iskolaigazgatók és a 88 A Kir. M. Pázmány Péter Tudományegyetem Lélektani Intézete szakvéleménye. Az OKT tárgyalási anyaga 1934–1936. OPKM K 89 Jól érzékelteti ezt Péch Aladár hozzászólása az osztályozás szempontjaival kapcsolatos vitában: „A tehetséges, de nemzetvédelmi és valláserkölcsi téren megbízhatatlan tanulók a legveszedelmesebbek.” Az OKT Közoktatásügyi Bizottsága 1935. okt. 23-ai ülésének jegyzőkönyve. OKT jegyzőkönyvek 1935–1936. OPKM K
