Századok – 2019
2019 / 2. szám - NŐI KOMMUNIKÁCIÓS MÉDIUMOK, TEREK ÉS RITUÁLÉK A 16–18. SZÁZADBAN - Géra Eleonóra: Budai nők a hatóságok előtt a 18. század elején
GÉRA ELEONÓRA 273 gyalázó polgárné férjét, Fermo Franco kereskedőt behívatta a tanács és szigorú határozatban szólította fel: „fogja be a neje pofáját”.22 Az egymást sértegető asszonyok vagy azoknak a férjei, akik nem tartották be a közösségi viselkedés szabályait (például részegen mutatkoztak az utcán, káromkodtak), hasonló idézést kaptak, és örülhettek, ha a pénzbírság elmaradt. A szegényebb asszonyok nem kerülhették el a behívatást a városházára, ha kitartóan sértegették egymást. Amennyiben bebizonyosodott, hogy asszonyi pletykálkodásról van szó és a vádaknak semmi valóságalapja sincs, a magisztrátus kibékítette a feleket és pénzbírságot helyezett kilátásba, ha valamelyikük a viszálykodást felújítja. A nők hangos vitáit, vádaskodását csak akkor vették komolyan, ha büntetendő cselekmény elkövetésével vádolták a másikat, és ezt kitartóan hangoztatták. A Christoph Rost bognár és Gregor molnár felesége között kialakult rossz viszony már túlnőtt a szomszédok szokásos torzsalkodásán. A molnárné ugyanis három-négy döglött libája miatt boszorkánynak nevezte Rostnét. Rost megunta az oktalan asszonyi beszédet, s feljelentette a molnárnét, aki hiába tagadott a magisztrátus előtt, több szomszéd tanúsította, hogy legalább százszor boszorkánynak hívta Rostnét. Gregor molnár nejét megkövetésre és 4 tallér pénzbírság megfizetésére kötelezték. Figyelmeztetésként nem mulasztották el bejegyezni a tanácsülési jegyzőkönyvbe, hogy a molnárnét kizárólag magas termetére való tekintettel kímélték meg a szokásos büntetéstől, a kalodától. 23 Paul Filtz borkereskedelemben érdekelt fogadós polgár felesége már másik kategóriába tartozott, mivel egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogyan egy polgárasszonytól elvárták volna. A fogadósné több alkalommal hozta kínos helyzetbe a családját részegeskedésével, erőszakos viselkedésével, istenkáromlásával, majd a ferences atyák sértegetésével. A felsorolt tettek akár külön-külön is rossz hírbe keverték volna az asszonyt, aki az asszonyi erények közül az istenfélelemnek biztosan nem volt a birtokában, ahogyan a visszafogott viselkedés és az engedelmesség sem jellemezte. A kortársak különösen visszataszítónak találták a részegeskedő nőket, ennél már csak az keltett nagyobb felháborodást, ha azt nyilvános helyen tették.24 A tanács végül megunta a fogadós hiábavaló oktatását arra, hogy mi lenne 22 „das Maull zu stopfen” Jk. 1117. sz. 23 Wunder, H.: „Er ist die Sonn” i. m. 250.; Richard van Dülmen: Kultur und Alltag in der Frühen Neuzeit. Bd. 1. Das Haus und seine Menschen 16.–18. Jahrhundert. 4. kiadás. München 2005. 41.; Géra Eleonóra – Oross András – Simon Katalin: Buda város tanácsülési jegyzőkönyveinek regesztái 1699– 1703. Bp. 2015.; Jk. 1967. sz. 24 A férfiaknak bizonyos élethelyzetekben megengedték a részegeskedést, hozzátartozott a virtushoz. Amíg a családfő nem részegedett le napi rendszerességgel, nem követett el semmi büntetendőt, és nem taszította nyomorba a családot, addig a férfiassága bizonyítékaként fogták fel, ha jól bírta az italt. Ezzel szemben az italfogyasztást túlzásba vivő asszonynak elég volt részegen mutatkoznia, semmit nem kellett tennie ahhoz, hogy elítéljék. A részeg asszonyt egyszerűen nőietlennek, visszataszítónak találták, sőt, ezen az alapon kezdeményezni lehetett a különélést is. Alexandra Lutz: Ehepaare vor Gericht. Konflikte und Lebenswelten in der Frühen Neuzeit. Frankfurt–New York 2006. 248–249.
